Menu
in ,

Csabacsűdi foltvarrók: A lényeg az együttlét

Sinkovicz Mihályné Böbi és Szebegyinszkiné Janecskó Judit

Javában zajlottak az előkészületek ma reggel az csabacsűdi Eötvös József Művelődési Ház előterében, ahol szorgos női kezek egy háromnapos kiállítás véglegesítésén fáradoztak.

– A foltvarrók nyertek egy pályázaton egy minimális kis összeget. Ezt szerettük volna úgy felhasználni, hogy a gyerekek minden csoportja, minden korosztálya részt vehessen ebben. A pályázat lényege az volt, hogy az idősek és a gyerekek kapcsolatteremtését erősítsük, a köztük levő távolságot csökkentsük. Azt találtuk ki, hogy a felsősöknek bábkészítő délutánt rendezünk, ahol egy-egy meséhez kapcsolódó bábot készítenek el, és ezzel a pénteken egy előadást tartanak a kicsiknek és az időseknek. Így a pici pénzből mindenki részesül. A felsős osztályok egy-egy rögtönzött mesével készülnek az előadásra. Az idő nagyon rövid, így a mese is rögtönzött lesz, de a lényeg az együttlét, hogy együtt fognak játszani – árulta el Szebegyinszkiné Janecskó Judit, a Foltvarrók Baráti Körének vezetője.

A kiállítás tulajdonképpen három kézpár munkáiból áll össze. Szebegyinszkiné Janecskó Judit és Sinkovicz Mihályné Böbi alkotásai mellett vendégként kötött dolgaival, pl. Minyonaival Iványi Gergelyné Ilike várja a látogatókat.

A helyet az önkormányzat biztosította a kiállítók számára, de Gilanné Radványi Rózsa magánszemélyként, a szlovák önkormányzat is az ügy mellé állt. A gyerekek megvendégelésére szánt teát a konyhán főzik meg, süteménnyel a Szarvas Coop Zrt. járult hozzá a rendezvény sikeréhez.

– Reméljük, hogy élvezni fogják, mert mi nagyon készültünk rá – kívánta a foltvarrók vezetője, aki elmondta, hogy számtalan kiállításuk volt már. Legközelebb Tatabányára várják őket karácsonyi vásárra. Amire nagyon büszkék, és ami nem látszik, a legszebb munkáik mindig gazdára találnak. Hét országban vannak már alkotásaik.

– Nem kimondottan foltvarrók vagyunk, hanem kreatív csoportként működünk. Mindent kipróbálunk ami gyerekeknek, felnőtteknek izgalmas, érdekes, mindenbe belekóstolunk – mondta búcsúzóul Szebegyinszkiné Janecskó Judit és folytatta a kiállítás berendezését.

Holnap, csütörtökön 14:30ra várják a felsősöket a bábok elkészítésére, míg pénteken 14:30-ra az alsósokat és az óvodásokat, valamint a nyugdíjasokat, nagyszülőket az előadásra.

Leave a Reply

Exit mobile version