Menu
in ,

Több mint 4 millió Ft-ot szavazott meg Csabacsűd a rászorulóknak

Idén sem maradnak támogatás nélkül a szociálisan rászoruló családok. Összesen 57 köbméter szociális tűzifa kerül kiosztásra. Az erről szóló rendeletet az önkormányzat november 12-i testületi ülésén fogadta el. Pályázni azoknak lehet, akiknek az egy főre eső bruttó jövedelme családok esetében nem haladhatja meg 60 ezer Ft-ot, egyedül élőknél ez az összeg 71 200 Ft. Az igényeket november 16-tól egészen hó végéig várják, melyeket követően elbírálás alapján még év végéig házhoz szállítják az odaítélt mennyiségeket.

A tanyagondnoki szolgálat január 1-től önkormányzati fenntartásba kerül. Ebből kifolyólag a testület ugyancsak rendeletet alkotott, ill. egyhangúan fogadták el a szociális gyermekjóléti ellátásokra vonatkozó kritériumokat is.

Aktualizálták a közkönyvtári szolgáltatások ellátásáról és a közművelődésről szóló rendeletet, valamint az útépítési együttműködés és az érdekeltségi hozzájárulás szabályairól is döntöttek.

A Családsegítő és a Tanyagondnoki Szolgálat szakmai programjáról is egységesen határozott a település vezetése. Döntés született az iskolai körzetek meghatározásának ügyében is, mely szerint a kötelező felvételt biztosító intézményként a Csabacsűdi Trefort Ágoston Általános Iskolát nevezték meg.

A bejelentések között szó esett a háziorvos cserelakásáról is, amelyet az orvosi lakás felújítási ideje alatt biztosítanak a számára. Erre vonatkozóan érkezett igény a testülethez, amiben több bútor és komfortérzetet javító tárgyak beszerzését kérik. Az önkormányzat támogatta az egymedencés mosogató kétmedencésre történő cseréjét, az automata mosógéphez csatlakozó kiépítését és a padlásfeljáró zárásának biztosítását, a további javaslatokat elutasította.

Az önkormányzat kezdeményezte a bérleti díjak terhére a Kossuth és a Táncsics utca sarkán fekvő Vízmű gépház visszavásárlását. Az üzemeltetésből való kivonás munkáit megrendelték az Alföldvíz Zrt.-től, melyek lezárulásakor itt kerülne kialakításra a Csabacsűdi Szolgáltató Nonprofit Kft. telephelye.

A villamos energia beszerzést illetően az MVM Partner Zrt. mellett döntött a testület, amit a kedvezőbb ajánlat és a lakossági elégedettség indokolt. A naprendi pontok között szerepelt a nemrégiben elkészült élelmiszerbiztonsági program felülvizsgálata is. A minősítésről szóló tanúsítvány elkészítésével a vezetés bruttó 127 ezer Ft-ért a CERTOP Kft.-t bízta meg.

A község tervezi napelemes pályázaton történő részvételét is, melynek révén több intézmény energiakorszerűsítésére valósulna meg. Ennek első lépéseként a pályázati anyagok és az audit vizsgálatok összeállítására 3-3 cégtől kérnek árajánlatot.

Az utak terén is előrelépés történt. A Zrínyi utcában útjavításra, amíg a Petőfi utcai 37. előtt, zúzott betonkőből parkoló kerül kialakításra.

Zárásként határoztak az év végi juttatásokról, amely az önkormányzati dolgozók esetében 16 ezer Ft-ot, a közfoglalkoztatottaknál 6 ezer Ft-ot jelent. Összesen megközelítőleg 480 ezer Ft kerül kiosztásra.

Év vége előtt gondolt a település vezetése a szociálisan rászorulókra is. A támogatás a kiskorúakat, a rendszeres gyermekvédelmi kedvezményben részesülők gyermekeket, az aktív munkanélkülieket és közfoglalkozatásban dolgozó lakosokat, valamint 65 év feletti lakosokat célozza meg, összesen több mint 4,1 millió Ft értékben. A juttatás 5 és 7 ezer Ft-os étkezési utalvány formájában kerül kiosztásra, várhatóan még az ünnepek előtt.

Leave a Reply

Exit mobile version