Menu
in , ,

Szlovák színházi szemle hetedszer Szarvason

Az elmúlt hétvégén az Országos Szlovák Önkormányzat Vertigo Színházának közreműködésével, a „Spolu na javisku”, Együtt a színpadon (és azon kívül is!) című nemzetközi, de szlovák színjátszó szemle zajlott Szarvason. A korábban háromnapos rendezvény az idén a színházak elfoglaltsága miatt kétnaposra rövidült.

Egyrészt amatőr színjátszócsoportok, de profi társulatok is részt vettek a fesztiválon, amit hetedik alkalommal rendeztek meg Szarvason. Három országból érkeztek színjátszók. A Vajdaságból és Szlovákiából érkezett két-két színház. Magyarországról két előadás volt. Volt egy diákok által összeállított kis előadás is, mert a Vertigo táborokat, workshopokat is szervez nyaranta, és az egyik ilyennek a terméséből láthattak ízelítőt a nézők.

– Én nagyon örültem, mert Salinger Zabhegyezőjén kívül inkább a klasszikus szlovák drámairodalom, klasszikus szlovák irodalom volt a jellemző, de volt lengyel irodalomból származó átírat is – mondta Onodi Daniela, Vertigo Szlovák Színház igazgatója, aki megfogalmazta a találkozó célját is. – A cél az, hogy együtt legyünk, a színpadon és azon kívül is. Együtt legyenek a színészek, a szakemberek, ismerjék meg egymás munkásságát, egymás előadásait, meg a szlovák színházi hagyományok ápolása, továbbadása, a szlovák nyelv megőrzése szempontjából is nagyon fontos ez a szemle – mondta, aki nagyon elégedett volt az idei szemlével. Jólsikerültnek nevezte, amin jó darabokat láthatott a közönség.

A bővítés lehetőségeire utaló kérdésre azt válaszolta, ahhoz, hogy több színház érkezzen, az pénz kérdés is. Egyébként háromnapos szokott lenni a szemle, de most valahogy úgy alakult, hogy a színházak csak szombaton tudtak jönni, mondta. Vártak még társulatot Romániából is, de ők most nem tudtak részt venni a szemlén.

Ezidáig mindig Szarvason volt a szemle, mert ahogy a szervező dícsérte, nagyon jók az adottságok, igaz, kicsit nagy a terem, jó lenne egy kamaraterem, de a felszereltség nagyon jó, az emberek nagyon segítőkészek, és földrajzilag is jó helyen van.

Leave a Reply

Exit mobile version