Menu
in ,

Harminc főre bővült a megújult otthon kapacitása

Az átmeneti otthon felújított folyosója

Az átmeneti otthon felújított folyosója

Hosszú évek várakozását és pályázati munkáját követően lezárultak az Bethlen utcai átmeneti otthon felújítási munkái. Végül összesen mintegy bruttó 128 millió Ft, Európai Uniós és hazai forrásból valósult meg az elképzelés, amely 15 millió Ft-tal meghaladja a korábbi összeget. A támogatás 100%-os intenzitású, vagyis az önkormányzat részéről nem igényelt önerőt.

A gyökeres változást jelzi az is, hogy a zárórendezvényre az épület egykori ebédlőjében került sor, ami a jövőben már foglalkoztatóként funkcionál. Brlás János társulási elnök ismertette a beruházás legfontosabb paramétereit, egyebek mellett, hogy az otthon kapacitása 24 főről 30 főre emelkedett. Akadálymentesítették az épületet, és fontos eszközök is beszerzésre kerültek.

– Az épületet összekötötték a szomszédos, de azonos telken lévő nappali ellátást biztosító intézménnyel, ahol a későbbiekben az étkeztetés is megvalósul, a nyaktag pedig foglalkoztató célokra is alkalmassá válik. Emellett külön orvosi szoba, mosóhelyiség, személyzeti öltöző, nővérpult került kialakításra, és a látogatók számára unisex WC kapott helyet az épületben – sorolta a legjellemzőbb változásokat Demeterné Annus Krisztina projektvezető.

A hasznos alapterület nagysága ezzel közel négyszeresére, 123 nm-ről 462 nm-re emelkedett. Az épületen kívül kisebb szabadtéri rendezvények lebonyolítására is alkalmas terasz fogadja majd a beköltözőket, ill. az önkormányzat vásárolt egy kertet is, hasznos kültéri elfoglaltságok céljából.

A szűkös pályázati keretek nem tették lehetővé, hogy néhány kardinális elem, mint pl. a nyílászárók cseréje, a külső hőszigetelés, a villanyhálózat felújítása, ill. a lapostető szigetelése megvalósulhasson. De az önkormányzat nem tett le ezekről sem, folyamatosan keresik a megfelelő pályázati forrásokat.

– Az Őszi Napfény Átmeneti Otthon arra hivatott, hogy az egészségügyi állapota és életkora miatt otthonában ideiglenesen nem ellátható embereknek nyújtson segítséget. Nevében is ott van az otthon, vagyis egy, de akár két hosszú évre ez a hely jelenti a lakóknak az otthont, a biztonságot, a szakszerű gondozást és az odafigyelést: egy szóval mindent – fogalmazta meg köszönő szavait Molnárné Juhász Eleonóra intézményvezető.

Babák Mihály polgármester elismerte, egy régi adóságát törlesztette ezzel az önkormányzat az idősek felé, egyúttal köszönetet mondott az elvégzett munkájáért is.

– Nekünk nem kell karácsonyi ajándék. Ezt kicsomagoljuk, és használatba vesszük – jelentette ki meghatódva Bohus-Krajó Tünde, az otthon vezetője, miközben körbevezetett az egyelőre még üresen tátongó szobákon.

Jelenleg ugyanis tart a használatbavételi és a működési engedélyeztetés, de előreláthatóan az ünnepeket már a megújult otthonban tölthetik a lakók.

Leave a Reply

Exit mobile version