Menu
in ,

Vasárnap délután a roma közösségi házba is megérkezett a Mikulás

Vasárnap délután a roma közösségi házba is megérkezett a Mikulás

Vasárnap délután a roma közösségi házba is megérkezett a Mikulás

Rövid műsorral kedveskedtek a Mikulásnak a roma közösségi házban vasárnap délután tartott ünnepségen a szervezők. A meglepetés sikerült. A Mikulás minden csomagját kiosztotta a gyerekeknek.

– Mikulás bácsi, ide ülj, hogy jól lásd és halld, hogy ki énekel! – kérte a Mikulást Romhányi Tiborné, Erika vasárnap délután az Arató Pál utcai cigány közösségi házban, miközben a gyerekek felsorakoztak a várva várt piros ruhás vendéggel szemben.

A kicsik és a nagyobbak közös kórusa a “Télapó itt van” című dalt énekelte, amit a Mikulás ütemre dobolt a lábával.

– 200 csomaggal készült a kisebbségi önkormányzat – árulta el Erika az előkészületekről. – Szép számban jöttek el gyerekek. Az idén második éve rendeztük meg itt, a közösségi házban. Ezt szeretnénk hagyománnyá tenni. Ezelőtt úgy csináltuk, hogy autóba tettük a csomagokat, de én úgy gondolom, hogy az nem volt jó megoldás. Ez így az igazi, hogy a Télapó itt van velünk. és ő osztja ki csomagokat. A gyerekek készültek egy közös műsorral, versekkel, énekkel, ami a Télapó végighallgatott és utána kerültek kiosztásra a csomagok.

– Minden évben szeretnénk ezt megtartani – erősítette meg képviselőtársát Rostás Zsolt, Szenátor, a kisebbségi önkormányzat elnöke. – Több Mikulás-csomagot szeretnénk kiosztani és jobb körülmények között rendezni az ünnepséget. Sajnos ez a közösségi ház, ahogy látni lehet, – mutatott körbe – kicsi már. Több gyereket várnánk, még többet, mint most, ha lehetne. Ahhoz képest meg vagyok elégedve, amennyien jöttek ma. Nagyon örültek a gyerekek a Mikulásnak is – mondta.

Ami a legfontosabb, a Mikulás is örült a gyerekeknek, amit egy villáminterjúban meg is erősített.

– Nagyon örülök, hogy itt lehetek. Nagyon jó volt, hogy a gyerekek énekeltek nekem. Jövőre is eljövök – mondta szűkszavúan a Mikulás.

A 200 csomag percek alatt gazdára talált. A gyerekek rendezetten, türelmesen vártak a sorukra, hogy végre kezükbe kapják ajándékukat.

Leave a Reply

Exit mobile version