Menu
in , ,

Célba ért a szocialisták karácsonyi adománya

Földesi Zoltán, háttérben Czesznak János és Kozák Imréné

Földesi Zoltán, háttérben Czesznak János és Kozák Imréné

Plüss figurák, édesség, szárazáruk, rengeteg játék, mesekönyv, tartós élelmiszer, ruházati cikk és társasjáték került elő a szocialisták karácsonyi furgonjából tegnap délután a Fő téri iskola előtt. Elsősorban a gyerekekre gondoltak, de a csomagba olyan dolgok is kerültek, amit a szülők fognak tudni majd használni. Az ajándékokat elkísérték a környékbeli szocialisták, Kozák Imréné, Opauszki Mihály, Králikné Molnár Anna és Czesznak János is.

– A Magyar Szocialista Párt az elmúlt hetekben, de már évek óta hagyományosan visszatérő módon úgy dönt, hogy közeledve az ünnepekhez meghirdet egy felhívást a tagjai, a szimpatizánsai, a város lakói körében – mondta Földesi Zoltán, a szarvasi MSZP elnöke tegnap a Fő téri, vagy ahogy az idén nevezik, Székely Mihály Általános Iskola szülői várójában, amikor a szocialisták átadták ajándékaikat az iskola igazgatójának, Rejtő Csabának.

– A karácsonyhoz közeledvén látom, hogy az embereknek a szíve egy picit megnyílik. Látom, hogy más szervezetek is végeznek ilyet, közül de talán a pártok közül mi voltunk most egyedüliek a városba, akik már visszatérő módon ilyen akcióba kezdünk, és szeretnénk örömmel jelenteni, hogy közel negyven család ennyi ajándékot ajánlott fel a felhívásunkra, és úgy döntöttünk hogy miután minden évben más közösséget szeretnénk megkeresni hogy most az önök intézményének a rászoruló tanulóit, az ő szüleiket szeretnénk meglepni karácsonyra – fordult Rejtő Csabához az MSZP elnöke.

Azért is gondoltak a Fő térire, mert tudják, hogy sok olyan gyermek van, akiknek családi körülménye, szociális helyzete nem teszi lehetővé a gazdag karácsonyt.

– Én ezúton szeretném megköszönni minden adakozónak, a város minden melegszívű polgárának, hogy segítettek bennünket ebben a nemes kezdeményezésben – fejezte ki köszönetét Földesi Zoltán és arra kérte Rejtő Csaba igazgatót, hogy próbálják meg a leginkább rászorulóknak adni az ajándékokat.

– Nagyon szépen köszönjük a Székely Mihály Általános Iskola tanulói nevében. Nagyon szépen köszönöm mindenkinek, aki ebben az adománygyűjtésben részt vett, munkájával, adományaival hozzájárult ahhoz, hogy tanulóink jobban érezzék magukat így, az ünnepek környékén – fejezte ki háláját Rejtő Csaba is, aki az iskola tanulóinak összetétele miatt nagy-nagy örömmel vette a felajánlást. – Biztos vagyok benne, hogy minden család nagy örömmel fogja fogadni, és minden ajándék hasznosulni fog.

Az adományozók között szarvasi, csabacsűdi és békésszentandrási felajánlók is voltak.

Leave a Reply

Exit mobile version