Menu
in , , ,

Korcsmáros György a szeretetről

Korcsmáros György a szarvasi Vízi Színházban

Korcsmáros György a szarvasi Vízi Színházban

Korcsmáros György Jászai Mari-díjas (1994), Érdemes művész (2010) színész, rendező. Tizenöt évig (1992-2007) vezette a Győri Nemzeti Színházat. Volt színészei kezét bár elengedte, de nem feledkezett meg róluk, hiszen igyekszik megnézni alakításaikat. A szarvasi közönség 2013 júliusában egy nyári felolvasó esten találkozhatott rendezésével (Ivan Holub, Temetés), ahol színészi képességeit is megcsillogtatta. Eljött Szarvasra a Lili bárónő főpróbájára, és eljött a rendezésében bemutatott Acélmagnóliákra is. Mindkét találkozásunk alkalmával érezhető volt a művészből áradó szeretet színésztársai iránt. Az előadás után beszélgettem Korcsmáros Györggyel.

– Az Acélmagnóliák a női lélekről szól. 2006-ban Bencze Ilona, 2009-ben Radó Denise rendezte ezt az előadást, Ön 2011-ben. Miért választotta ezt a különleges darabot? Ráadásul férfi szemmel, kicsit érzelgősnek tűnhet…

– Győrben én már 1992-ben megrendeztem. A női lélekről annyit, hogy nagyon szeretem a színésznőket. A Győri Színházban minden évben volt női darab, amiben csak színésznők játszottak. A színésznők lelke közel áll hozzám, szeretek velük dolgozni, mert érzékenyek, a pletykákkal ellentétben igenis tudnak együtt dolgozni. Az Acélmagnóliák próbafolyamata alatt nagyon jó munkakapcsolat volt, régen is és a mostani előadásban is. A mások által rendezett előadásokat nem láttam, vagyis csak erről tudok beszélni. Ez a hat színésznő nagyon jó csapatot alkot, szerettem velük dolgozni.

– Férfi szemmel mit jelent a siker, hiszen több mint négy éve játsszák?

Nagyon jó volt a próbaidőszak is. Rájuk égett a darab, nem a színésznők jönnek be a színpadra, hanem az általuk alakított figurák. Teljesen természetesen viselkednek, ahogyan hat nő viselkedne, amikor a fodrászüzletben vannak. Nem játszanak, hanem léteznek a színpadon. Ma már ismerik egymás lélegzetvételét is, és így építkezik az előadás.

– Mit jelent az Ön számára az „acélmagnólia”?

A nőket gyengébbeknek gondolják, pedig ők tartják a világot egyben, és minket, férfiakat is. Lehet, hogy ők a gyengébbik nem, de sokkal erősebbek nálunk.

– Min dolgozik mostanában?

A Karinthy Színházban egy kismusicalt rendezek öt Kossuth díjas színésznővel – Almási Éva, Hámori Ildikó, Lehoczky Zsuzsa, Kalmár Magda és Pásztor Erzsi főszereplésével és persze lesz négy „fiú” is. A musicalt Jhon Kander – Fred Ebb jegyzi, akik a Cabaret és Chicago szerzői is. A Kolozsvári Magyar Operában pedig Camille Saint-Saëns Sámson és Delila című operáját rendezem.

– Itt volt a Lili bárónő főpróbáján…

Ha valaki tizenöt évig családfő egy színházban, akkor az olyan, hogy mindegyik gyerekem sorsa érdekel továbbra is. De ez vissza is igaz, a társulati tagok is kíváncsiak az én munkámra. Nyolc éve összejövünk a kertemben. Ez azt is jelenti, hogy a tizenöt év nem múlt el nyomtalanul.

A fényképek a 2013. július 17-i felolvasóesten, a Vízi Színházban készültek.

Leave a Reply

Exit mobile version