Menu
in , ,

Csere nélkül 3. hely a vásárhelyi jégkorong tornán

Farkas Tamás, Patay István, Kohut Pál, Borsodi Gábor

Farkas Tamás, Patay István, Kohut Pál, Borsodi Gábor

Impozáns helyszínen, a város főterén felállított jégpályán került megrendezésre a II. Hódmezővásárhelyi Amatőr Jégkorong Torna. A meghívásos versenyen 6 csapat köztük két hazai is képviseltette magát. Ütőt ragadtak Hódmezővásárhely, Berettyóújfalu, Püspökladány, Szeged és Szarvas,legjobbjai. Szeged csapatából többen is a szerb ligában játszó Tisza Volán játékosai, így az ő eredményük nem számított az eredményhirdetésnél. Hegedűs Zoltán, Hódmezővásárhely alpolgármestere nyitotta meg a szombat délelőtt 10 órakor ragyogó napsütésben kezdődő versenyt. Elmondta, nagyon örül annak, hogy immáron második alkalommal rendezik meg a versengést a Kossuth téren felállított jégpályán. A nap folyamán parázs mérkőzéseket láthatott a kilátogató nézősereg. Minden csapat komolyan vette a játékot, bár a szabályok értelmében a test-test elleni játék tilos volt. A szarvasiak csere nélkül játszották végig a tornát, ami elég sokat kivett a csapatból, de így is szoros mérkőzéseket játszottak. A szarvasi csapat tagjai: Farkas Tamás, Patay István, Kohut Pál, Borsodi Gábor A kupa végeredménye: 1. LSTL Assassins (Berettyóújfalu) 2. Püspökladányi Pingvinek 3. Szarvas 4. Vásárhelyi Bikák 5. Vásárhelyi Tigrisek

Kohut Pál

Leave a Reply

Exit mobile version