Menu
in , , , ,

Hamarosan indulnak az új LEADER-es pályázatok

Zsurzsucz Edina

Zsurzsucz Edina

A kormány döntése alapján a 2014-2020-as uniós ciklusban a mezőgazdasági és vidékfejlesztési alapoknak az 5 százalékát a LEADER típusú fejlesztésekre kell fordítani. A LEADER akciócsoportok annak idején valamilyen közös ismérv, közös fejlesztési irány mentén szerveződve jöttek létre. A program jellemzően nem csak az önkormányzatokat, hanem a vállalkozókat, egyéni vállalkozókat, őstermelőket, civil szervezeteket is érinti.

Ehhez igazodva készül a Körösök Völgye Vidékfejlesztési Egyesület illetékességi területén a területre vonatkozó helyi fejlesztési stratégia a uniós ciklus hátralevő részére. A Hodálik Pál elnöklete mellett működő egyesület február első felében hat lakossági fórumon várta, várja a érdeklődő magánszemélyeket, gazdálkodókat, vállalkozókat és civil szervezetek képviselőit. Elkészült a helyzetelemzés, és szeretnék letesztelni, hogy vajon jól gondolták-e a fejlesztések irányát, vagy van-e olyan, amit esetleg nem vettek figyelembe, de a közösség mégis hangsúlyosnak gondolja.

LEADER-es pénzekből valósult meg Szarvason pl. a szabadstrand, vagy az ifjúsági tábor felújítása, amik korábban minden kiestek minden a pályázati lehetőség alól. Csabacsűdön a ravatalozó megújítása, vagy még a TAO-s pénzek előtt a sportpálya korszerűsítése is ebből a forrásból valósult meg. A LEADER-es lehetőségeknek az igazi nagy nyertese Békésszentandrás volt, ahol a leghangsúlyosabb témák a turisztika feltételek, valamint az élelmiszeripari fejlesztések voltak. A 2,5 milliárdnyi forrásnak a 31%-a Békésszentandráson kötött ki.

A hónap első két napján az egyesület vezetői, Hodálik Pál és Zsurzsucz Edina Békésszentandráson és Csabacsűdön tartottak egyeztető fórumot, hogy a stratégia kialakításának végső határidejére, 2016. április 30-ára minél jobban lefedjék az igényeket.

– Minden ilyen térség elkészíti a saját, specifikus, térségére jellemző stratégiáját, aminek valamilyen formában illeszkednie kell a megyei és országos vidékfejlesztési programhoz. Vannak előre meghatározott célok, egy központi célrendszer, és ahhoz kell illeszteni a miénket, figyelembe véve a helyi közösség saját prioritásait, elképzeléseit – mondta Hodálik Pál a csabacsűdi fórum előtt.

Az előkészítési fázisban, ahogy minden tagjuknak, korábbi pályázójuknak, vagy érdeklődőnek kiküldtek egy kérdőívet, Csabacsűd önkormányzatát is meginterjúvolták terveikről.

– A vidékfejlesztési program keretében próbáljuk majd megvalósítani, hogy a helyi termékek piacra jutását biztosítsuk. Ennek egyik színhelye lehet a helyi piactérnek a megújítása, elképzeléseink szerint egy fedett piactér kerülne kialakításra, amely a helyben megtermel termékek értékesítését szolgálná. Terveink között szerepel még egy szolgáltatóház építése is, de lehet, hogy az nem fog ebbe a vidékfejlesztési programba beleférni, hanem a Földművelésügyi Minisztérium által kiírt vidékfejlesztési programok valamelyikébe illeszkedik – árulta el kérdésünkre Molnár József polgármester, és hozzátette, hogy az intézményfelújítások mellett gyakorlatilag minden, amire pályázni lehet, szóba jöhet Csabacsűdön, és az elmúlt időszakhoz hasonlóan minél több forrást igyekeznek a településre hozni.

Leave a Reply

Exit mobile version