Menu
in , ,

Végre a Napba nézhettek a szarvasi amatőrcsillagászok

Pénteken délután ismét találkoztak az amatőrcsillagászok a Városi Könyvtárban. Pontosabban a könyvtárba senki sem jutott be, mert előtte Szklenár Tamás igyekezett összeállítani a közelmúltban beszerzett naptávcsövet, amiben segítségére volt Bagi László asztrofotós is. Igazi versenyfutás volt az idővel, mert mire sikerült beállítani az eszközt, a Nap minduntalan eltűnt a házak gerince vagy kéménye mögött.

– Az idén első alkalommal tudtuk elővenni a könyvtár távcsőparkjába került 60 mm-es naptávcsövet. Ez egy nagyon speciális szűrőkkel szerelt távcső. Nem kell semmilyen plusz védelmi eszköz. Csak a napészlelésére lehet használni és a Nap légkörében lefolyó folyamatokat lehet vele nagyon finoman megfigyelni. Azok a távcsövek, amiket eddig használtunk rá, azok erre nem voltak képesek, ez viszont igen – mondta a foglalkozások házigazdája, Szklenár Tamás.

Hiába érkezett meg a távcső még decemberben, eddig nem volt szerencséjük a csillagászat után érdeklődőknek, mert folyamatosan borult volt az ég, és nem tudták megfigyelni a Napot. A körülmények most sem ideálisak, mert fátyolfelhők, kisebb bárányfelhők takarták el központi csillagunkat, ami ilyenkor, 5-6 óra tájban, a foglalkozások idején még nagyon alacsonyan van.

Ez is nehezítette a megfigyelést, de az elkövetkezendő hónapokban, ahogy a körülmények javulnak, egyre látványosabb lesz csillagunk, ígérte Szklenár Tamás.

– Most a nagyon finom részleteket egy párás, felhős réteg eltakarja. A nagyon markáns napfoltokat, ill. a Nap felszínén levő kitöréseket picit lehetett látni. Várjuk azt az időpontot, amikor tényleg teljesen kristálytiszta égen tudjuk ezt elvégezni és még jobb látványt nyújt a Nap.

A foglalkozás ezúttal csillagászattörténetről szólt. Az elmúlt 2500 évet foglalta össze az előadó dióhéjban, főleg arra az időre koncentrálva, amikor az emberek még csillagtérképek, távcsövek nélkül próbáltak rájönni arra, hogy a világegyetem hogyan működik. Ezután arra a korra váltottak, amikor optikai segédeszközökkel, távcsövekkel vizsgálták az eget és hogy fejlődtek ezek a eszközök.

Leave a Reply

Exit mobile version