Menu
in ,

Nőnap: Nem veszett el, csak átalakult

Egy mozgalmas nap erejéig a férfiak vették át a stafétabotot a Mozgáskorlátozottak Szarvasi Egyesületénél. Az apropót a közelgő nőnap szolgáltatta, amire minden évben megemlékeznek a civil szervezetnél. A feladat azért is erőt próbáló volt, mert szemrevételezve az asztalokat a Rákóczi úti ebédlőben rögtön látszott, hogy a gyengébbik nem tagjai létszámukat tekintve magasan túlreprezentáltak. Az urak azonban nem riadtak vissza a kihívástól, és igyekeztek kitenni magukért.

– Sajnos a hölgyek iránt érzett megbecsülés a hétköznapokban általában alábbhagy, megfeledkezünk róluk, pedig a tisztelet minden nap kijárna számukra – ismerte el beszédében Köteles József, a rendezvény házigazdája. Nagyon sok nő a családi gondoskodás mellett a társdalomban is szerepet vállal, a nagy közösség élethelyzetének jobbítása érdekében.

Dankó Béla országgyűlési képviselő tovább erősítette ezt a nézetet, önkritikusan kijelentve, hogy nem elégszer, ill. nem elég határozottan éreztetjük szeretetünket a környezetünkben lévő hölgyek iránt. Hozzátette, mára a jeles nap funkciója megváltozott, a munkáért és a jogokért való küzdelem helyett a hölgyek iránt érzett elismerés kifejezőjévé vált.

– A kormány is felismerte azt a kettősséget, hogy a nőknek a családban és a munkahelyen is helyt kell állniuk, ezért igyekszik olyan családtámogatási rendszert kialakítani, amely segíti a családokat a gyermekvállalásban és a kohézióban. Ilyen pl. a Gyed extra, amihez 60 ezer bölcsődei férőhelyet létesítettünk, a családi adókedvezmény, és a legújabb támogatásunk, a CSOK, amiből még a mai lakásárak mellett is lehet egy családi otthont vásárolni – mondta.

Lázár Zsolt esperes a város vezetése nevében köszöntötte a megjelenteket. Hangsúlyozta, a nőnap lényege a teremtettségben rejlik, vagyis hogy az Isten egykoron nőt és férfit teremtett. A mi dolgunk, hogy a férfi az férfi akarjon lenni, a nő pedig asszony, a kapott ajándékot pedig köszönjük és becsüljük meg nagyon. Hozzátette, politikai és ideológiai nézetektől függetlenül a két nemet egyenlőnek kell tekintenünk, ahogyan azt a Jóisten is tette.

A köszöntők végén, egy gravírozott ital kíséretében Földesi Zoltán főtanácsnokot is tapssal fogadták. Az ünneplés a jeles napra eső népnapja mellett a hosszú ideje tartó támogatásának szólt, amivel segíti az egyesület munkáját.

– Szeretném felhívni férfitársaim figyelmét, hogy addig menjenek a párjukhoz, a mamájukhoz, a kislányukhoz, amíg tehetik. Nagyon fontosak a hölgyek számunkra, hiszen tőlük kaptuk az életet, bearanyozzák a mindennapokat, és be kell vallani azt is, hogy nagyon nyámnyilák lennénk nélkülük – árulta el kendőzetlen véleményét.

Az apró figyelmességek ezúttal halmozottan érkeztek, cserepes virág, bonbon és csokoládé formájában, amihez bónuszként az urak egy-egy hálás mosollyal járultak hozzá.

Leave a Reply

Exit mobile version