Menu
in ,

Átfogó fejlesztés előtt a Szentesi úti lakópark

A megszokott forgatókönyvtől eltérően ezúttal az önkormányzat ment a lakossághoz, nem pedig fordítva.  A március 10-re meghirdetett fórum témája a Szentesi út közvilágításának felújítása, bővítése, valamint új járda építése volt, amelynek kapcsán a képviselők kíváncsiak voltak az itt élők észrevételeire is.

– A városban azokat a beruházásokat, amelyek az emberek közvetlen életkörülményeit érintik, megcsináltuk. Két kivétellel rendbe tettük az oktatást, az egészségügyet és a sportot, utakat építettünk, így most elkövetkezett annak az ideje, amikor bizonyos városrészeknek a biztonságát, közlekedését, közvilágítását és szebbé tételét tűztük napirendre. A Szentesi úti lakóparkra azért került sor, mert abban bízunk, hogy a CSOK-ot a jövőben többen igénybe veszik. Itt van önkormányzati terület, ami lényegesen olcsóbb, mint a piaci telkek a városban, és várhatóan az emeletes házakban is akarnak építkezni – taglalta Babák Mihály polgármester a tervezett változások hátterét.

A választást a terület közlekedésbiztonsági állapota is indokolta, mely szerint hazáig legalább kétszer át kell kelni a forgalmas Szentesi úton.

Az új járdaszakaszt érintő elképzeléseket térképen szemléltették, a kiválasztott kandeláberről pedig ugyancsak előkerült egy fotó. Az ára előreláthatólag darabonként 100 ezer Ft, ami a kínálat függvényében véleményük szerint előnyösnek mondható.

– A költségvetésből a testület megszavazott 16 millió Ft-ot a közvilágításra. Ez a Liszt Ferenc utcától egészen a lakópark széléig vezet majd, vadonatúj kandeláberekkel. A járdát két méter szélesre tervezzük, hogy esztétikus legyen, ami egyben célszerű és biztonságos is lesz – emelte ki a projekt egyik sarokpontját a város első embere.

Az átfogó terveket a csapadékvíz elvezetése, az ivóvízvezeték felújítása és egy kerítés építése teszi teljessé. Ez utóbbi a temető mellett húzódna, és előreláthatólag – akárcsak az Újtemetőnél – közmunkából valósulna meg.

Kiss Attila, a választókerület képviselője hangsúlyozta, a fejlesztés az épülő M44-es miatt is fontos lenne, hiszen jelentősen javítana a városkép megítélésén. Egyben kérte az itt élők türelmét is, hiszen jelenleg a projekt kezdeti szakaszban, a tervezés és a forrásszerzés előtt áll.

– A legnagyobb összeg mindebből a közvilágítás, a járda és a kerítés. Iszonyú mennyiségű pénz, de rajta vagyunk, hogy megszerezzük – ígérte zárásul a város polgármestere, mire az időjárás is ráerősített, és csendben szemerkélni kezdett az eső.

Leave a Reply

Exit mobile version