Menu
in , ,

A pásztorok világáról nyílt kiállítás a Körösvölgyi Látogatóközpontban

Tavasszal, kihajtáskor, minden bugris lehet pásztor, de majd ősszel, Szent Mihálykor, az a legény, aki elszámol – fogalmazzák meg a népdal sorai is a pásztorlét egyik alapfeltételét. Ezt az ősi és napjainkban egyre kevésbé ismert mesterséget járja körbe az vándorkiállítás, ami március 12-től tekinthető meg a Körösvölgyi Látogatóközpontban.

Két nappal a nyitás előtt a kiállítás helyszíneként szolgáló kisteremben már lázas munka folyt. A délutáni órákra tematikus rendbe fűzött installációk szegélyezték a falakat, az asztalokon pedig a későbbiekben üvegvitrinekbe kerülő használati tárgyak és illusztrációk várakoztak.

– 2014-ben emlékeztünk Hermann Ottó halálának a 100. évfordulójára. Ebből az alkalomból a Magyar Mezőgazdasági Múzeum egy időszaki kiállítással tisztelgett a nagy előd emléke előtt. Az előzményekhez hozzátartozik, hogy a természetkutató 1907-ben a Vajdahunyad várban rendezett egy tárlatot ősfoglalkozások címmel, ami a pásztorkodást és a halászatot ölelte fel. Ebből mi az előzőt emeltük ki, azzal a céllal is, hogy szemléltessük: ez nem egy halott kultúra – mesélt az időszaki kiállításból vándorkiállítássá alakult tárlat előzményeiről Dr. Szőllősy Gábor kurátor.

A kiállítás tehát nem a „dicső múltat siratja”, hanem az élő hagyomány részleteibe is bevezeti a közönséget. Rámutat, hogy a mai kor pásztorai amellett, hogy őrzik a régi módszereket, igyekeznek a kor kihívásainak is megfelelni.

– A pásztormunkának a legproblematikusabb része a rapszodikussága. Látni kell azt, hogy ezek az emberek – néhány állandó elem kivételével – nem minden nap ugyanazt a feladatot végzik, hanem gyakran adódnak olyan kampánymunkák, amelyek nem halogathatóak. Ilyen a gulyásoknál pl. a borjúválasztás vagy kihajtáskor az állatok összeszoktatása. Embert próbáló munka fizikailag és szellemileg is, hiszen egy jó pásztor a mindenféle törzskönyvi előírásokat és az egyszerűbb fizikai beavatkozásokat is el tudja végezni – szólt elismeréssel a pásztorok kihívásokkal terhelt hétköznapjairól.

Körömi Krisztina látogatóközpont vezető elmondta, a kiállítás jól illeszkedik a tevékenyégi körükhöz is, hiszen a Körös-Maros Nemzeti Park védett gyepeit – mint ahogyan korábban is – legeltetéssel hasznosítják. Ennek gyökereire világít rá a kiállítás, és ember közelivé teszi a pásztorokat jellemző létformát.

A kiállítást beépített interaktív elemek és múzeumpedagógiai eszközök egészítik ki. A legkisebbek fából kivágott állatfigurákat válogathatnak, míg a nagyobbak négy forgatható kocka segítségével egyeztethetik össze a mesterséget a hozzátartozó állatokkal, eszközökkel és népdalszöveggel.

A pásztorkodás, az élő hagyomány című kiállítás több mint két hónapig, egészen május 31-ig lesz megtekinthető a látogatóközpontban.

A következő program a Körösvölgyi Látogatóközpont és Állatparkban március 27-én 10 órakor kezdődik, amikor húsvétolni várják a kikapcsolódni vágyókat.

Leave a Reply

Exit mobile version