Menu
in , ,

A Megváltó hét szava a múzeumban

Az Alföld Vonósnégyes adott hangversenyt nagycsütörtökön a Tessedik Sámuel Múzeum dísztermében. Haydn alig ismert húsvéti passióját, A Megváltó hét szava a keresztfán című mű tolmácsolásában a zenészeknek Pentaller Attila református lelkész segített.

– Ha megadatott nekünk, hogy ott lehettünk szeretteink mellett, akik épp eltávoztak az életből, tudjuk, hogy az utolsó szavaik milyen fontosak számunkra, és mennyire belevésődtek lelkünkbe. Hiszen ezek ezek az utolsó szavak, utolsó mondatok lehettek élettapasztalat-összegzések, lehettek teljes megfordulásnak, pálfordulásnak a tanúi, és ezek az utolsó szavak nagyon-nagyon sokszor kérdéseket ébresztenek, mint Jézus utolsó szavai – mondta Pentaller Attila az est bevezetésében.

A mű összesen kilenc tételes. Van egy nyitó- és egy zárótétele. Azon belül a hét tétel Krisztus hét kijelentése, amit a keresztfán tett. Ezt a hét kijelentést zenésítette meg Haydn.

– Már játszottuk egyszer Szarvason, az evangélikus gyülekezeti teremben. Ott viszonylag kevesen hallották. Én nagyon szerettem volna, hogy minél többen hallják Szarvason. Nem egy ismert mű. Én zeneművészeti közéiskolába és főiskolára jártam; nem tanítják. Nem annyira ismert műve Haydnnek, mint sok másik esetleg, ez viszont egy nagyon-nagyon gyönyörűen megírt, csodálatos darab. Egy felkérésre írta. Egy konkrét templomba, egy konkrét megrendelőjének. Csak ilyenkor szokták játszani, mert ez egy húsvéti passió. Remélem, hogy így jobban eljut az emberekhez a húsvét igazi üzenete, hogy miről is szól a húsvét – mondta az Alföld Vonósnégyes szarvasi tagja, Molnár János.

Az Alföld Vonósnégyes 2012-ben alakult. Molnár János 2014-ben került a kvartettbe. Elmondása szerint főleg klasszikus és barokk zenét szeretnek játszani, de elmennek a 20. századig is. A hétvégén például egy mai norvég zeneszerző, Ola Gjeilo művének három tétele alatt kísértek egy kórust egy zongorával egyetemben.

Leave a Reply

Exit mobile version