Menu
in ,

Hamarosan látványos csillagászati jelenség lesz megfigyelhető

Szklenár Tamás

Szklenár Tamás

Eredetileg észleléssel egybekötött klubfoglalkozásra várták az asztronómia szerelmeseit a Városi Könyvtárba. Az időjárás sajnos mindvégig bizonytalanságban tartotta a résztvevőket, akik a tervek szerint a Jupiter két holdjának az árnyékát készültek megfigyelni az intézmény nemrég vásárolt eszközével.

Egyfajta bemelegítésként Szklenár Tamás, a csoport vezetője vetítéssel egybekötött, rövid áttekintést adott a Naprendszer legnagyobb bolygójáról, miközben a hallgatóságot is folyamatosan kérdésekkel bombázta. Emellett több, gyakorlati információt is megosztott azzal kapcsolatban, hogy amatőrcsillagász eszközökkel hogyan figyelhető meg az égitest és a holdjainak mozgása.

– Nagyon sok felfedeznivaló van még ezen a területen. Jelenleg a Jupiter-holdakra koncentrálódik a figyelem, mivel úgy tűnik, hogy közülük kettő, az Europa és a Ganymedes külső jégpáncélja folyékony vizet rejt magában. Jelentős mennyiségről van szó, valószínűleg a Föld teljes vízkészletét is meghaladja. Az Európai Űrügynökség 2022-ben tervez űrszondát indítani az Europára, melynek során sok minden kiderülhet magáról a bolygóról is – taglalja az amatőr csillagász az egyelőre még sok titkot rejtő, távoli világ részleteit.

A közösség legutóbbi programját már a közelmúltban berendezett IFI (Interkatív Független Ifjúsági) teremben tartotta. Úgy tűnt, az érdeklődők otthonosan berendezkedtek a falak között, létszámuk pedig azt bizonyította, hogy egyre több szarvasit mozgat meg ez a szakterület.

– Először egy nyári távcsövezéskor találkoztam Tamás bácsival, amikor a családommal kimentünk a nemzeti parkba. Később, amikor a suliban meghirdettek egy csillagász szakkört, azonnal jelentkeztem, egy ideje pedig a könyvtárba is rendszeresen jövök. Nagyon érdekesnek találom, ahogyan a bolygók mindig más arcukat mutatják, és ha nem felhős az ég, igyekszem távcsővel is megfigyelni őket – mondja az általános iskolás Mirabel, akit teljesen magával ragadott a csillagászat világa.

A tavaszi hónapokban pedig nemcsak ezért lesz érdemes pásztázni az eget. Az év leginkább várt csillagászati jelensége, a Merkúr-átvonulás május 9-én következik be, vagyis a bolygó apró korongja a kora délutáni óráktól egészen napnyugtáig megfigyelhető lesz a napkorong előtt. Az eseményre a helyi csillagászok bemutatókkal és távcsövekkel készülnek, addig pedig elmormolnak néhány imát, hogy az időjárás – a pénteki előadáshoz hasonlóan – ne húzza keresztül a számításaikat.

Leave a Reply

Exit mobile version