Menu
in , ,

Már mutatkoznak a közönség előtt is a két hete született vadmalacok a Körösvölgyi Állatparkban

– Nagy örömünkre heten születettek az idén egyik anyakocától, ami itt a területen bemutatásra kerül – mondta Körömi Krisztina látogatóközpont-vezető a vaddisznók karámja előtt a vadmalac szaporulatot szemlézve.

A természetben sokkal korábban, mér február tájékán megszületnek a vadmalacok, amik első pillanattól kezdve mozgékonyak, nem úgy mint háziasított rokonaik.

– Fészekaljat készített a koca, amiből tudtuk, hogy malacok fognak születni. A kis állatház alatti széna-szalma rakásba készített magának fészket, összehordta magának a még található fészekanyagot, amivel kibélelte, és ott hozta világra két hete szombaton a malacait.

A nagy eseményt a látogatók vették észre, és egyből jelezték a látogatóközpont munkatársainak, hogy fontos esemény történik. Ennek a kocának ez az első alma, de a park életében nem ez az első, tavaly a másiktól született hat csíkos utód. A hét kismalac megszületése olyan félnapos folyamat volt. Rögtön, vadonélő állat módjára mozgékonyak az apró állatok. Az első malacok már a szomszédos karámba is átmerészkedtek, amikor a szülés még javában folyamatban volt.

– A látogatók, akik ide érkeznek hozzánk az elkövetkezendő hetekben, hónapokban találkozni fognak ezekkel a kis állatokkal, akár még olyan formában is, hogy az úton sétálva szembejön velük egy csíkos vadmalac – ígérte a tavalyi tapasztalatokra hagyatkozva Körömi Krisztina.

A kerítésen az apróságok még simán átférnek, és ezt ők ki is használják. Egyelőre a napjukat pihenéssel töltik, de az egyik, akit magunkban Vad Babe-nek neveztünk el, nem bírt a kíváncsiságával, jött-ment a fészken kívül is. Hol az anyját kereste meg, aki ha nem a szomszéd muflonok vélt vagy valós veszélyétől igyekezett megvédeni őket, akkor nagyon gyengéden és figyelmesen bánt csíkos malacával, hol meg a kis állatház előtt állva tájékozódott a környező világ történéseiről.

A koca időnként befekszik a tető alá, hogy megszoptassa hét csíkos utódját, akik között az erőviszonyok függvényében már a kezdetek kezdetén kialakult a csecssorrend, így nincs vita. Ezt is megfigyelhetik a látogatók, akik jókor érnek a vaddisznók karámjához. Az anya egyébként vadon élő társaihoz képest barátságos, megszokta a látogatókat, de a gondozók a félreértések elkerülése végett, még nem mernek bemenni hozzájuk.

Amikor a tejen kívül egyéb táplálékot is elfogadnak majd, úgy kilenc hetes koruk körül, elkezdődik az elválasztás folyamata. Ez fokozatosan zajlik. A tej helyett egyre több más táplálékot vesznek majd fel.

Leave a Reply

Exit mobile version