Menu
in , ,

Megették a gyulai várat Szarvason

Dallal, lufikkal és egy százszeletes óriástortával ünnepelte a Mini Magyarország makettpark 3. születésnapját. A különleges napon mintegy 700-an látogattak ki a hazánk emblematikus épületeit bemutató attrakcióhoz, közülük pedig sokan tudatosan a torta érkezésére időzítettek.

– Mi két éve jártunk itt először, akkor a békéscsabai rokonokkal. Első ízben is nagyon tetszett, bár még nem volt ennyire gazdag épületekben, mint mostanában. Azóta minden évben egyszer eljövünk. Szerintem ki kell használni, hogy Szarvason van egy ilyen páratlan látványosság – mondja a torta köré sereglettek közül egy kétgyermekes édesanya.

A szülinapos kedvéért természetesen az ünneplő közönség dalra is fakadt. A gyertyákat sajnos az erős szél miatt mellőzni kellett, a tűzijáték azonban kárpótolta az izgatott vendégsereget.

– Eddig még nem volt rá példa, hogy ilyen módon ünnepeljük az évfordulót, de az egyre növekvő látogatószám és az érdeklődés idén már indokolta a jelképes megállót. Ránk ugyanis igaz a mondás: itt mindig történik valami. Tavasszal, egyfajta szezonnyitásként eddig újra és újra bővítettük a területünket, és további épületeket adtunk át. Legutóbb márciusban, Felvidék kilenc makettjával gazdagodott a park – magyarázza a különös születésnap hátterét Klemann Tímea, a makettpark munkatársa.

Az épületekhez hasonlóan stílszerűen a szülinapi torta is élethűnek bizonyult. A szakmai kihívást az Ildikó Cukrászda vállalta, a látogatók reakciót elnézve pedig egyértelműen úgy tűnt, sikerrel vette az akadályt.

– Nagyon sokat nézegettem a Gyulai Vár képeit, a torta ennek mintájára készült. Az alapja piskóta, a rétegeket csokikrémmel építettem össze, a téglafal pedig ehető ostyából készült – avat be a cukrászmesterség rejtelmeibe Urbán Ildikó cukrászmester.

A nagyméretű finomságot percek alatt elnyelték az édesszájú vendégek. Folytatásként pedig tettek egy nagy sétát a parkban, ahol már több mint 50 épület kicsinyített mását tekinthették meg, köztük természetesen Békés megye egyik emblematikus látnivalóját, a Gyulai Várat.

Leave a Reply

Exit mobile version