Menu
in ,

Már javában zajlik a felkészülés az idei nyári színházi szezonra

– Az összes faszerkezet festése másolása már a tegnapi nap (szerda) folyamán elkezdődött. Május közepére befejeződik. A Székely Mihály Szakképző Intézmény festő tanulóival, természetesen megfelelő összegért, árért fogjuk ezt megvalósítani – mondta Csasztvan András a csütörtöki testületi ülés előtti bejáráson, a Vízi Színház bejárata előtt.

A tisztasági festés már megtörtént. Ugyanilyen frissítést kap majd mind a két mosdó, ill. a déli bástya öltözőrészei is. Az Integrál részéről megtörtént a kihullott téglaburkolatok pótlása. A nézőtér nagytakarítása a Székely ballagása előtt lesz majd a jövő héten.

A fahídra szerelt szökőkútrendszer kivitelezése a szintén jövő héten kezdődik egy bejárással. Május végére annak is üzemelnie kell. A mederbeli szökőkút üzemelni fog május 1-ére, ill. a ballagásra. A ballagókat megnyugtatandó, a Cervinus Teátrum igazgatója megjegyezte, hogy a ballagás alatt a szökőkutak nem fognak zajongani.

A múltheti sajtótájékoztatón Fekete Péter jelentette be, hogy megépül egy 16 méter nyílású, fesztávú fedés a színpadra, ami kettős funkcióval bír majd. Egyrészt eső elleni védelem lesz a színházi díszletek, jelmezek, vagy a a hang- és fénytechnika fölé. A fedés elbontható lesz, azaz ha valamelyik ideérkező színház, vagy produkció a természetes hátteret akarja, megoldható lesz. Másodsorban a cirkuszi bemutatókhoz szükséges a sátor alakú takarás, ami nem csak a függőleges, hanem az oldalkilengések ellen is biztosított traverzek csatlakoztatására is alkalmas lesz. A vasszerkezet rögzítésre kerül majd mindkét bástyához. Ennek előmunkálatai már folynak.

Újdonság lesz, hogy a nagyelőadások alatt a Szeparé mindkét bástyára kitelepül, felgyorsítva ezzel a szünetekben a vendégek kiszolgálását, mondta polgármesterünk. Elképzelése szerint az előadás előtt meg lehet rendelni, és ki lehet fizetni a szünetben tervezett italt, pezsgőt, így gyorsabban hozzá tudnak jutni a nézők frissítőikhez.

Babák Mihály polgármester várja a javaslatokat, hogy hová kerüljön egy szökőkút a színház előtti területre, illetve arról is tájékoztatta a bejárás résztvevőit, hogy a bejárat két oldalán, kb. a kukák helyére egy-egy köszöntő bronzszobor lesz felállítva. Ezek május végéig a helyükön lesznek, ígérte Csasztvan András.

A parkolás esetében még nem tettek le arról, hogy a főiskola új dékánjával egyeztessenek arról, hogy a garázsok előtt lehessen parkolni, ill. kipróbálják a Petőfi utca egyirányúsítását a színházi időszakban.

– Ezt javasolta mindenki, hogy a színházi évadra legyen egyirányú a közlekedés, mert iszonyú tumultuózus jelenetek vannak – mondta polgármesterünk. Kérni fogják a polgárőrséget arra, hogy az idei színházi szezonban is biztosítsák a rendezvényeket. Megoldásra vár még a buszok, ill. a Szarvason kívülről érkező járművek parkoltatása is. Erre több ötlet van, mind kezelhető közelségben.

Leave a Reply

Exit mobile version