Menu
in , , , , ,

Orbán: Nyár végére kapavágás lesz

Orbán Viktor és Szarvas Péter

Orbán Viktor és Szarvas Péter

A színfalak mögötti heroikus küzdelem zaja nem mindig hallatszik a nézőtéren, de a helyzet úgy fest, hogy a 44-es útért több mint tíz éve folytatunk a színfalak mögött óriási küzdelmeket. Ennek az a magyarázata, hogy ennek az útnak a négysávosításához szükséges összegeket az utolsó petákig a magyar költségvetésből kell előteremtenünk, ehhez semmilyen nemzetközi forrás nem elérhető – fogalmazta meg a hosszú ideje ígért M44-essel kapcsolatosan Orbán Viktor Békéscsabán, a Modern Városok Program aláírásának apropóján.

Hozzátette, ennek az útnak egyik fontos állomásához érkezett az ország, mert egy olyan 2017-es költségvetés kerül leadásra, amelyben szerepel az első szakasz – 61,4 km – fedezete. A munkálatok már nyáron elkezdődnek, reményeik szerint pedig teljes beruházás legkésőbb a következő önkormányzati választásokig, de még az is lehet, hogy a következő parlamenti választásokig elkészül – ígérte.

Kérdésre válaszolva elmondta, tapasztalatai szerint nem szabad azt várni, hogy a fejlesztést követően fél éven belül beruházások települnek az érintett területre. Eddigi mutatóik szerint 2-3 évre van szükség ahhoz, hogy a települések fejlődő tendenciát mutassanak.

– Bízom abban, hogy ez a beruházás ennek a megyének nem egyszerűen egy kényelmesebb életmódot tesz lehetővé, hanem jelentős gazdasági fejlődést is hoz, ha nem is az első pillanatban – vetítette előre az útépítés várható pozitív hatásait.

Összességében a Modern Városok Program keretében mintegy 60 milliárd Ft értékű fejlesztés valósulhat meg a közeljövőben. A közlekedésfejlesztés részét képezi még a vasúti fejlesztés (35 milliárd) és egy reptérfejlesztés (4,1 milliárd Ft).

Három nagyobb ipari létesítmény is kialakításra kerül: egy hűtőház (12 milliárd Ft), egy paradicsomsűrítmény gyár és egy zöldségfeldolgozó üzem. Egy gigászi vásártér beruházásra 5,2 milliárd Ft-ot különítettek el, az élménypark bővítésére 1 milliárd Ft-ot, a nyomdaipari tudás-és képzőközpont létrehozására pedig további 1,4 milliárd Ft-ot.

– A fejlesztéseknek nem a vágyaink, hanem a pénzügyi lehetőségek szabnak határt. Most egy felívelő szakaszban vagyunk: a gazdaság jobban teljesít, többen dolgoznak, mint korábban – indokolta a küszöbön álló fejlesztéseket anyagi bázisát.

Szarvas Péter, Békéscsaba polgármestere az aláírást követő sajtótájékoztatón kifejtette, elégedett volt a tárgyalás menetével. A legfontosabb kérdésekben – közlekedés, a kitüntetett státusz visszanyerése, ipari hagyományok – ugyanis igenlő választ kapott, ellenben egyetlen kérdést sem söpörtek le asztalról, hanem munkacsoportok formájában további tárgyalásokra bocsájtottak.

Leave a Reply

Exit mobile version