Menu
in , ,

Minden az V. Cervinus Művészeti Fesztiválról

A közelmúltban tartott sajtótájékoztatón, amin a Vízi Szníház idei nyári évadjáról is szó volt, a Cervinus Teátrum nyári programját dr. Dósa Zsuzsa művészeti igazgató ismertette a sajtó képviselőivel.

A Vízi Színház színpadán a Cervinus Teátrum is megrendezi 10 napos saját fesztiválját, ebben az évben 2016. július 15 – 24 között. De első év, hogy minden napra terveztek programokat.

Az első napon a hagyományos Bál a víz fölött című rendezvény lesz, a Szarvasért Alapítvány kezdeményezését a Teátrummal közösen szervezik.

Másnap a Magyarock Dalszínház előadásában a Legénybúcsú című musical látható, mely témája a címben jelzett legénybúcsú minden ódiumával együtt. Az előadás főszereplője Miller Zoltán, de láthatja a közönség Mészáros Árpád Zsoltot is. A zeneszerző Másik Lehel, a szöveg Vizeli Csaba munkája.

Ismét fellép a Varidance, ezúttal a Magyar Táncok és Bolero című táncjátékot hozza Szarvasra Vári Bertalan táncosaival.

A hétfő, szerda és csütörtöki napokon ingyenes előadásokat láthat a közönség. A gyermekeknek a Jancsi és Juliska című mese-balett a VGS Táncszínház előadásában.

Szerdán érdekes esemény, a Garabonciás Színtársulat előadásában Rostaand: Cyráno de Bergerac című műve kerül bemutatásra. Az előadás érdekessége, hogy játszik benne Gémesi György Gödöllő polgármestere. – Ehhez kapcsolódva Dósa Zsuzsa megemlítette, szeretné színpadon látni egyszer Babák Mihály polgármester urat is.

Csütörtökön a fúvószenéé a főszerep, hiszen a Tótkomlósi Fúvószenekar koncertjét hallgathatják az érdeklődők, a szlovák kultúra jegyében.

A Cervinusoknak már védjegyévé válik a felolvasóest, a Vízi Színházban Peter Karvaš: Szigorúan tilos című tragikomédiát láthatja, aki kimegy az előadásra. Kortárs darab, ami 1995-ig be volt tiltva és ez a választás is a szlovák kultúra bemutatását fémjelzi. A felolvasóest rendezője Varga Viktor. Akik felolvassák Nádházy Péter, Benkő Géza, Boronyák Gergely, Szemerédi Bernadett, Dósa Zsuzsanna, Polák Ferenc, és Varga Anikó. De mint eddig mindig valószínű a felolvasás nem a megfelelő szó, mert annál jóval többet kaphat a közönség.

A nyolcadik napon a Lili bárónő című operettet láthatják a nézők, ami versenyez a Magyar Teátrumi Társaság Fesztiválján. A címszerepet a tehetséges, bájos Erdélyi Timea játssza, énekli, az előadás rendezője Varga Viktor. Érdemes megnézni, mert a kőszínházi előadáshoz képest a Vízi Színház más látásmódot nyújt majd a nézőknek.

Ismét koncert Úgy élni, mint a fák (50 év) címmel a Csík zenekar vezetőjének, Csík Jánosnak ezzel a címmel megjelent albumának zenéjét hallgathatja a közönség.

A Fesztivál utolsó előadása egy mese, mégpedig a Budapesti Játékszín előadásában Csukás István Gombóc Artúr, a nagy utazó című zenés meseutazását láthatják kicsik és nagyok. A zeneszerző Szitha Miklós, a Talamba egyik zeneszerzője. Az előadást Zsurzs Kati rendezte. Gombóc Artúrt Szabó Máté, Esernyőmadarat Erdélyi Timea alakítja.

Ebben az évben is lehetőség lesz VIP jegyeket vásárolni. Minden VIP jegyet vásárló egy gyermeket juttat bérlethez, amire sajnos szükség van, mert sok szülő nem tudja megvenni gyermekének a bérletet, így nekik az iskolában kell maradni, míg a többiek színházba mennek.

Több előadás jegyeinél megjelenik a csoportos kedvezmény is, ami 10 néző felett ad további engedményt a jegyek árából.

A részletes program hamarosan látható lesz a Teátrum web oldalain:
( www.cervinushaz.hu és a cervinusteatrum.weebly.com/ ) valamint a www.viziszinhaz.hu oldalon is. Természetesen a műsorváltozás jogát a Cervinus Teátrum is fenntartja, hiszen mindig közbejöhet valami.

Leave a Reply

Exit mobile version