Menu
in , ,

Legyél Te is szereplője a készülő musicalnek!

A Cervinus Teátrum idén is novemberre időzíti legújabb ősbemutatója időpontját. A választás – ezúttal – a Lili bárőnőt követően – minden idők egyik legsikeresebb magyar musicaljére, a Valahol Európában című produkcióra esett. Dés-Nemes-Böhm-Korcsmáros–Horváth közös szerzeménye a második világháború éveibe vezeti vissza a közönséget, elveszett, árva gyerekek szemüvegén keresztül láttatva a kor viszontagságait.

– Nagyon szeretnénk elérni, hogy a szarvasi gyerekek minél fiatalabb koruktól kapcsolatba kerüljenek a színházzal – vázolja a darabválasztás szempontjai Varga Viktor főrendező. Nekünk is kell gondolnunk a jövőre, és tudjuk, hogy ebben a korban lehet leginkább a későbbi színházszerető közönséget kinevelni. Egyúttal az is célunk, hogy átadjuk a fiataloknak azt az élményt, amit egy musicalben való szereplés jelenthet. A magyar musicalirodalomban erre meggyőződésem szerint ez a darab a legalkalmasabb, mind zenéjét, történetét, mind pedig közösségépítő erejét tekintve.

Hangsúlyozta, az előadás mondanivalója ma is elgondolkodtat és komoly véleményformáló erővel bír. Igaz, a háború nem európai színtéren zajlik, hatásai azonban hazánkat is érintik. A befogadó itt egy másik megvilágításból találkozhat a menekültkérdés problematikájával, ami nem egyszerűen fekete vagy fehér. Nem jó vagy rossz. De kétség kívül őszinte és mentes mindennemű sallangtól.

Varga Viktort személyes élmények is fűzik a darabhoz. Győri Nemzeti Színház színpadán hosszú időn keresztül játszott benne, ami lehetővé tette számára, hogy egyetlen szereplőre koncentráljon. A rendezői szék ellenben magával vonja, hogy komplexitásában gondolkodjon a történetről, és hozzátegye egyéni vélekedését.

– Mint megtudtam, a Gaudiopolis néven ismertté vált gyermekköztársaság a darab alapja. Sztehlo Gábor evangélikus lelkész ugyanis a II. világháború éveiben összegyűjtötte az árván maradt gyerekeket, és a Budapesten üresen maradt kastélyokba, villákba rejtette el őket. Ezt a gondolatiságot és az érintettek visszaemlékezéseit is bele szeretnénk csempészni a darabba, hogy közelebb hozzuk az előadást a valósághoz – magyarázza a készülő darab sajátosságait.

A produkcióhoz 6-16 év közötti, énekelni tudó gyerekeket keresnek. A jelentkezés feltétele egy szabadon választott dal, valamint vers vagy prózarészlet. Az előzetes elképzelések szerint mintegy 20 főt szeretnének kiválasztani, köztük 6-8 főszereplőt is.

– Biztatok mindenkit, hogy akiben egy picit is felmerül a szereplés gondolata, jelentkezzen, mi minden segítséget meg fogunk adni – csalogatta a főrendező a helyieket.

A jelentkezni a meghallgatas@cervinusteatrum.hu email címen lehet, május 10-ig. A szereplőválogatásokra május 21-22-én kerül sor, a Cervinus Teátrum színháztermében.

Leave a Reply

Exit mobile version