Menu
in ,

Annyi ember vagy, ahány nyelvet beszélsz

Magyarok vagytok, de a szlovák nyelvismeret megkülönböztet benneteket – adott hangot meggyőződésének Igor Furdík szlovák főkonzul megnyitó gondolataiban. Ezt az utat taposta az a közel száz fő is, aki részt vett a Magyarországi Szlovákok Szövetsége által meghirdetett területi szlovák ének- és szavalóversenynek. A program helyszíne hét év elteltével ismét Csabacsűdre esett, ahol ünnepélyes keretek között üdvözölték a kezdeményezést.

– Engem legfőképp a jövő érdekel. A ti jövőtök. Amit ma tesztek, az a ti jövőtöket szolgálja. Mindenféle ismeret hasznos, legyen szó akár csak egy gyenge szlovák nyelvismeretről is. És nagyon örülök, hogy ma megmutattok valamit a tanultakból. Remélem, hogy a későbbiekben megtaláljátok az utat Szlovákia és a szlovák nyelvterület felé is – méltatta a verseny mögött húzódó célokat a főkonzul.

Molnár József polgármester örömének adott hangot, mely szerint a jeles eseményt ismét a községben köszönthetik, egyben eredményes versenyzést kívánva az izgatott gyerekseregnek.

Válkovszki Mihály, a Csabacsűdi Szlovák Önkormányzat elnöke kiemelte, fontos, hogy a hagyományok ápolása ne csak tájszobák és kiállítások formájában legyenek jelen életünkben, hanem az élő szó, dal is időről időre előtérbe kerüljön.

– Iskolánkban 2006 óta nemzetiségi nyelvoktatás keretében tanítjuk a szlovák nyelvet és az irodalmat, valamint a szlovák népismeretet. Az elmúlt időszakban több tanulónk is sikeres nyelvvizsgát tett a nyelvből, de ami a legfontosabb, hogy ápoljuk a hagyományokat – húzta alá beszédében Sutyinszky Zoltán, a helyi általános iskola igazgatója.

Hozzátette, nagy hangsúlyt helyeznek a környező, szlovák nyelvű településekkel való szoros kapcsolattartásra, ill. pályázatok révén anyanyelvi környezetben történő nyelvoktatásra is.

Ruženka Egyedová Baráneková, a Magyarországi Szlovákok Szövetsége Közhasznú Alapítvány elnöke csatlakozott az elhangzottakhoz, kiemelve, nagy ajándék a nyelvismeret, amit mindenkinek meg kell becsülnie. A rendezvény 21 éves múltja pedig bizonyítja, hogy jó célok vezérlik őket, és helye van a versenynek az országban.

– Tavaly már jártunk Tótkomlóson, ahonnan továbbjutottunk Budapestre, az országos döntőre. Ott is jól teljesítettünk, és reméljük, hazai környezetben ma is jól fogunk – árulják el a verseny kezdete előtti pillanatokban Skorka Nóra és Nagy Dorina, a csabacsűdi citeracsoport tagjai, akik szilárdan hittek a továbbjutásban.

A csoport később bizonyított is. Szabó Alexa, Bálint Karina, Magyar Botond mellett ők is ott lehetnek a dabasi országos döntőben.

Leave a Reply

Exit mobile version