Menu
in ,

Fejlesztés előtt, fejlesztés után

Tóth Sándor beruházási ügyintéző

Tóth Sándor beruházási ügyintéző

Bár alig néhány hónapja, hogy egy közel 130 millió Ft értékű beruházásnak örülhettek az Őszi Napfény Átmeneti Otthon lakói, az önkormányzat máris a jövőbe tekint. A Körös-szögi Kistérség Többcélú Társulása által benyújtott nyertes pályázat ugyanis nem fedezett néhány lényeges elemet. Ezek közé sorolható pl. a nyílászárók cseréje, a hő-és csapadékvíz elleni szigetelés, a villanyhálózat felújítása vagy az itt élők mindennapjait komfortosabbá tevő parkosítás és foglalkoztató kert kialakítása.

A város vezetése nem tett le a folytatásról, a pályázatok pedig mostanra kézzelfogható közelségbe kerültek. Ezek részleteit ismertette dr. Melis János és Tóth Sándor beruházási ügyintéző a megújult foglalkoztató helyiségben.

– Elmaradtak olyan elemek, melyek a gondozottak és a gondozók napi tevékenységéhez elengedhetetlenül szükségesek, és a gazdaságos üzemeltetést is jelentősen befolyásolják – szögezte le a város jegyzője, jelezvén, az önkormányzat nem feledkezett meg a befejezetlen projektről.

A tervek elkészítésével egy békéscsabai céget bíztak meg. A második ütem magában foglalja – az említett elemeken kívül – a nővérpultra ajtó, ablak kialakítását, a szobák linóleum padlóinak cseréjét, kerítés és kapuépítést, a terasz és a nyaktag teljes fedését, kocsibejáró építést, az udvar térburkolását, térvilágítást, ill. az udvari parkoló kiépítését.

– A kukákat jelenleg a belső udvaron tárolják, és az épületen keresztül viszik ki a Bethlen Gábor utcába. Ezt módosítanánk, és úgy oldanánk meg, hogy hátul maradna a tárolás, viszont amikor megtelnek, kikerülnének egy zárt, fedett tárolóba, ahonnan azonnal a gépkocsira kerülhetnének – taglalja a komfortérzetet javító tervek egyikét a hivatal munkatársa.

Az épület melletti szabad területet lefednék. Itt helyeznék el a személyzeti kerékpártárolót, az ingatlan előtt pedig a látogatókat szolgálókat. A félig fedett terasz lebontásra kerülne, a területet pedig csatlakoztatnák a nyaktaghoz. Helyette egy teljesen fedett, a napsugarakat nem átengedő újat építenének, ami megfelelő árnyékot nyújtana az időseknek.

Az udvar hátsó részén elbontásra kerülne az alsó épület, a jelenlegi füves területet pedig egy betonúttal négy parcellára szabdalnák. Ezek a részek a kertészkedést szolgálnák, és hasznos kikapcsolódási lehetőséget biztosítanának.

A hőszigetelést megoldására két változat létezik: vagy elkészül a magastető, vagy a jelenlegi lapostető kerül elbontásra és újra hőszigetelésre. A tetőre napelemeket szerelnének, amelyek hozzájárulnának a költségek racionalizálásához.

– Pillanatnyilag két pályázati konstrukciót írtak ki: az egyik a Nemzetgazdasági Minisztérium által kiírt pályázat, ami projektelemektől függően 20-25 millió Ft-os nagyságrendű. A másik a TOP-on belül valósulhatna meg. Ez egy 100%-os támogatottságú, energetikai pályázat, ami a nyílászárók cseréjét, a hőszigetelést és a napelemek felszerelését érintené – összegezte a terv lehetséges anyagi fedezetét.

Az előbbi beadási határideje június 1-e, az utóbbié 7-e. Amennyiben a pályázatok kedvező elbírálásban részesülnek, további 80-85 millió Ft összértékű fejlesztéssel gazdagodik az intézmény.

Leave a Reply

Exit mobile version