Menu
in ,

Győzelem a szentandrási gyereknapon

Koppányi Péter és Lovas Attila gólöröme

Koppányi Péter és Lovas Attila gólöröme

A szentandrási pálya melletti téren épp gyereknap zajlott, így zeneszóval, ostorpattogtatással és gyerekzsivajjal fogadta otthonában a Hunyadi szombaton a Csanádapáca együttesét a megyei II. osztály 29., idei utolsó előtti fordulójában. A hazaiak meglehetősen szokatlan felállással léptek pályára. A kapuban ezúttal Polyák Pál állt, míg Légrádi Attila a kispadon ült egy tapasszal a lábszárán. Lós István ezúttal hiányzott, Lovas Attila kezdő volt, Virág Imre pedig teret engedve a többieknek inkább a középpályáról irányított.

Az első percben Kiss László és Koppányi Péter hagyta maga mögött a csanádapácai védelmet, de Kiss lövését Telek Róbert kapus lábbal hárította. A vendégek a 10. percben gyakorlatilag először jutottak el a Hunyadi kapujáig. Polyák Pál, a Hunyadi kapusa még egy vélt vagy valós sérelmet reklamált, de gyorsan megtanították neki, hogy szabálytalanság az, amit a bíró le is fúj. A vendégek füttyszó híján tovább támadtak, és Kasza Illés kapura lőtt. Kapusunk hiába nyújtózkodott, a keze és a felső kapufa között pont befért a labda.

Egygólos előnyük biztos tudatában a csanádapácaiak elhatározták, hogy véget vetnek a gyerekek ünnepének, szétlövik a pálya mellett tartott falunapot, és a cél elérésének az érdekében elkezdték legallyazni a nyárfasort. Erre mintegy két percet kaptak, mert a Hunyadi ismét felért a kapujuk elé. Kiszely Lajos az alapvonalról keményen középre tolta, ahol Borgulya János érkezett és fejelt a léc alá. Két perc múlva szöglethez jutott a Hunyadi, amiből ismét Borgulya fejelt gólt.

Három percre rá, a 17-ben egy támadásnál Polyák Pál keményen belépett az apácai Mag Jánosnak. Benyovszki Zoltán játékvezető a büntetőpontra mutatott. Az ítéletet a vendégek csapatkapitánya, Csende Krisztián hajtotta végre és 2–2-re egyenlített.

A 20. percben – szinte ugyanúgy mint az első támadásnál – ismét Kiss érkezett meg Telek kapuja elé, de valószínűleg még élt benne a korábbi sikertelenség emléke, mert megtorpant. Addigra Telek zárta a szöget, Kiss mégis kapura lőtte, de a portás megint belekotort.

A következő szögletnél Kiss állt a labda mögé. Középre adta, ahol ismét Borgulya szállt a kapu felé fejjel előre. A Hunyadi hátvédje valószínűleg megfogadta Varga László tanácsát, használjátok a fejeteket, vagy csak a múltkori Dernovics-mesterhármasra akart lapot húzni, és védőként először szeretett volna mesterhármast fejelni nyolc percen belül. Esélyes, hogyha összejön, bármelyik ligában rekord lett volna. Hajszál híján siekrült, mert bár a kapuson túljutott a labda, a gólvonalon álló Kovács Krisztiánról visszajött Koppányi Péter elé. A Hunyadi csatára szintén ellőtte a vendégek hálóőre mellett, de ismét megakadt Kovácsban, pedig a kapu mögött álló Koppányi Fan Club minden áron látni szeretett volna kedvencétől egy gólt.

A félidő 2-2-es döntetlennel zárult. A második félidőben Kiss a legjobb terápiás kezelést alkalmazta korábbi sikertelenségének gyógyítására, nem adta fel gólszerzési törekvéseit. Tíz terapeutából kilenc ezt ajánlja. Kiss a második félidőben szerzett két gólt, ezzel beállította a 4–2-es végeredményt.

Most jöhet Hunyadinál a matek. Tiszta sor ha a lőkösháziak kikapnak Bucsán. Ennek ugyan nagyon kicsi a valószínűsége, de ha mégis így történne, a Hunyadi meg nyerne Gyomaendrődön, akkor a szentandrásiak pontelőnnyel zárnának az első helyen. Ha a Lőkösháza döntetlent ér el, akkor a gólkülönbségek döntenek, és innen már a csoda és a számmágia dolga az első hely. A lökösháziaknak +15-ös a gólelőnye a Hunyadihoz képest behozhatatlan, de ha valami véletlen folytán kapnak egy nyolcast Bucsán és nem tudnak gólt rúgni, a Hunyadi meg tud nyolcat rúgni de nem kap gólt… na ezt neveznék csodának.

Békésszentandrási HMSE—Csanádapácai EFC 4—2 (2—2)

Békésszentandrás, 200 néző. V.: Benyovszki. G.: Borgulya a 11., a 13., Kiss L. a 79., a 82., ill. Kasza a 10., Csende (11-esből) a 16. percben.

A Hunyadi a következő felállásban lépett pályára: Polyák Pál, Sonkoly Lajos, Borgulya János (90’ Bagi László), Kovács Norbert, Tasi Norbert, Sajben Gábor, Lovas Attila, Rácz Attila (60’ Dernovics Tamás), Virág Imre (61’ Pásztor Dávid), Kiss László, Koppányi Péter (71’ Kiss Tibor). Légrádi Attila a kispadról nézte végig a mérkőzést.

Jó: Borgulya, Kovács N., Sajben, Kiss L., Pásztor, ill. Zsadány, Bozó, Zsuzsa, Kasza.

Edzői nyilatkozatok:
Varga László: — Ha nehezen is, de sikerült itthon tartani a három pontot.
Szikora Pál: — Megérdemelt a hazaiak győzelme.

Leave a Reply

Exit mobile version