Menu
in , , , ,

Új bemutatóra készül a Cervinus Teátrum Valahol Európában

Varga Viktor rendez

Varga Viktor rendez

Novemberben mutatja be a Cervinus Teátrum a Valahol Európában című musicalt. Szövegkönyv: Böhm György, Korcsmáros György és Horvát Péter, zene: Dés László dalszöveg: Nemes István.

Húsz gyermekszereplőt kerestek a musical előadásához, ezért a Teátrum meghallgatást írt ki, a második fordulóra június 12-én, vasárnap került sor. A jelentkezők 6-17 év közötti fiúk és főleg lányok voltak. A kiválasztás során kíváncsiak voltak a gyermekek ének- és tánctudásán kívül a szövegmondásukra, a ritmusérzékükre, a koncentrációs képességükre is. Az értékelést nem csak a rendező Varga Viktor, hanem Magyari László a tánc – és mozgáskészséget, Csasztvan András igazgató úr a ritmusérzéküket tesztelte. Dr. Dósa Zsuzsa művészeti igazgató, aki a színészet mellett drámapedagógus is, a gyerekek színészi képességeit fürkészte. Varga Viktor, aki szintén drámapedagógus is, a koncentrációs képességükre volt kíváncsi és összességében is figyelte a vállalkozó szellemű lányokat és fiúkat. Külön-külön pontoztak, majd közösen döntöttek arról, ki lesz a legalkalmasabb arra, hogy a novemberi bemutatón és az követő előadásokban szerepelhessen.

Varga Viktor a meghallgatás végén elmondta, hogy mindannyian tehetségesek, de most csak húsz szereplőre van szükség, de mindenkire számítanak a Cervinus Teátrum további programjaiban. Egyben mindenkit meghívott a bemutatóra. Elmondta azt is, hogy ősszel indítanak egy dráma tagozatot, és külön táncoktatást is, a művészeti alapiskola keretein belül, ahová szeretettel várnak mindenkit. Nem titkolta azt sem, hogy aki szerepet kap, annak nagyon komoly, kemény munka következik. Ismertette a szabályokat is, vagyis a színháztermet tisztelni kell, ezért sem enni, sem inni nem szabad a nézőtéren és tilos a mobil használata is.

A meghallgatás utáni napon Varga Viktor, az előadás rendezője válaszolt kérdéseimre.

– Miért ezt a darabot választotta a Teátrum?

– Mert aktuális! A háború mély nyomot hagy a társadalomban. Úgy gondolom, jelen pillanatban nem az számít, hogy melyik háborúról van szó.  A mű emberi oldalát kerestem. Ez a darab az embert, az emberséget helyezi középpontba. Az egyik legszebb musical. A gyökerét Sztehló Gábornál kell keresni, aki Gaudiopolisokat hozott létre, azaz Örömvárosokat, amelyek szigorú rend szerint működtek, ahol mindenkinek megvolt a maga feladata. Sztehló Gábor evangélikus lelkészként, vallási felekezet nélkül szedte össze a gyerekeket, és helyezte el védenceit, hogy a háború után a lelkileg sérült fiatalok, ne sodródjanak, ne váljanak bűnözőkké, családra volt szükségük, hogy megtalálják helyüket az életben. Sztehló Gábor vallotta: „Háborúban elvadul a gyermeklélek is, és csak nagyon lassan gyógyul meg később, leginkább akkor, amikor újra megtapasztalja az anyai szeretetet.”

A társadalomnak néha önmagába kéne néznie és újra értékelni azt, hogy nem csak egyének vagyunk, hanem közösség is.

– Szereplők?

– Simon Péter: Nádházy Péter, Egyenruhás: Dósa Zsuzsa, Suhanc (Éva): Szemerédi Bernadett, Hosszú Péter: Timkó János, Ficsúr: Boronyák Gergely / Polák Ferenc, Tanító: Benkő Géza, Kuksi: Laurinyecz Szilveszter / Szemenyei Kevin, Pötyi: Mester Dóra / Kiss Viktória. Ahogy látszik, több szerep kettőzve van. Kuksi szerepét a vasárnapi válogatás alapján a 6 éves Laurinyecz Szilveszter Kétsopronyból, és a szarvasi Szemenyei Kevin 8 éves kisfiúk alakítják majd felváltva. Pötyi szerepére a szarvasi Mester Dóra és a szentesi Kiss Viktória szintén vasárnap került kiválasztásra.

– Dósa Zsuzsának nem adtál könnyű feladatot, hiszen alapból nem olyan, amilyet a szerep megkíván…(Az Egyenruhás feladata összeszedni a gyerekeket és börtönbe zárni, ráadásul ez férfi szerep.)

– Kíváncsi vagyok milyen egy női vezető terrorja a gyermekekkel szemben. Nincsen neve a parancsnoknak. Egyenruhát visel. A törvény szerint be kell gyűjtenie a gyerekeket és börtönbe kell zárnia, mert rendnek kell lennie. Rendet szeretne. Ez azonban kétélű fegyver. Kihívás lesz Zsuzsának eljátszani.

– Alkotótársak?

– Díszlet és jelmeztervező: Nagy Szilvia, aki a Csodaszarvas jelmeztervezője volt. A koreográfus Magyari László, segítője ifj. Csasztvan András. Korrepetitor Iváncsó Viola. A zenei vezető Gulyás Levente, ez azt is jelenti, hogy mindenkivel dolgoztunk már együtt, ismerjük egymást.

– Kezdés, premier?

– Kezdés szeptemberben a gyermekekkel, a főpróba november 17, premier és bemutató november 18, 19.

Az előadás születéséről folyamatosan hírt adunk majd.

Leave a Reply

Exit mobile version