Menu
in , ,

Chovános tanévzáró: Többen tíz év után vettek búcsút az iskolától

Legyetek továbbra is hűségesek a hangszeretekhez, ne dobjátok a sutba – kérte Brachna Irén a 10. évfolyamosokat, akik a tanévzáróval végleg búcsút vettek a művészeti iskolától. A Chován Kálmán Alapfokú Művészeti Iskola június 16-án zárta be ideiglenesen a kapuit, teret engedve a pihenésnek és a nyár kínálta fellépési lehetőségeknek.

A 2015-16-os tanévben kb. 430 gyermek tanult az intézmény berkeiben, és alig néhány fős lemorzsolódással a tanév végéig meg tudták őrizni a létszámot. Többen közülük már 10-12 éve az iskola tanulói voltak, tőlük egy jelképes ajándékkal köszönt el az intézmény vezetője. A végzős zenészek, Lestyán Sára, Harmati Kinga, Vas Vendel Ede, Babák Botond, Szűcs Attila, Paraszt Attila és Iváncsó Bernát taps kíséretében egy-egy tablóképet vehettek át, ami emlékezteti őket a zenetanulással töltött évekre.

A tanév számos sikeres versenyszereplést is tartogatott.  Halász Benedek a Kecskeméten rendezett regionális ütőhangszerversenyen 3. helyezést ért el, Magyar Jázmin különdíjasként tért haza egy regionális gordonkatalálkozóról, míg Szricskó Boglárka egy megyei szintű hegedűversenyen szerepelt eredményesen. Sebők László a kiskőrösi etüdverseny nívódíját érdemelte ki, a gyulai szolfézsversenyen Bagócsi Jázmin és Juhász Gergő első díjat vehetett át, Sinka Dominik pedig a 2. helyen végzett. Pribelszki Zoltán lapról olvasásból jeleskedett, a zsűri különdíjjal jutalmazta.

Ritkán fordul elő, hogy kézműves tanszakon is 10. évet végzett tanítványt köszönthetnek.  Ez alól az idei kivétel volt, Skorka Bence ugyanis kitartóan végigjárta a ranglétrát. A képzőművészeti országos versenyen Péntek Ágnes Teodóra döntőbe jutott, Koncz Andrea pedig a rangos 2. díjat hozta el.

A néptáncosok közül a Vackor csoport ezüstminősítést szerzett a gyulai Kisegyüttesek versenyén, a szentendrei pünkösdölőn pedig a Gál Ferenc Főiskola Gyakorlóiskolájának első osztályosai képviselték az intézményt. Az intézmény két korábbi növendéke, Nemcsényi Alíz és Oláh Márkó az Országos Ifjúsági Szólótáncversenyen mérettették meg magukat, és Ezüstpitykés ill.  Gyöngygalléros táncos címmel jutalmazták őket.

A drámatagozat számára sem múlt el a tanév érdemek nélkül. A kecskeméti Weöres Sándor Országos Gyermekszínjátszó Találkozón a csoport aranyminősítést nyert, így bemutatkozhatott a szegedi fesztiválon is.

– A versenyeredmények ellenére nagyon megérezzük, hogy a gyerekek leterheltek. Sokan járnak különórára, tanulnak nyelveket, látogatnak különböző iskolai szakköröket. A tanulók részéről néha egyeztethetetlen az óra, előfordult már, hogy hétvégén sem tudtunk időpontot kijelölni. Ez különösen akkor nagyon fájó, ha emiatt egy nagyon tehetséges gyereket nem tudunk úgy képezni, ahogyan szeretnénk – mutat rá a képzés árnyoldalaira az intézményvezető.

A tanszakok közül továbbra is a zenészképzés a legnépszerűbb, az utóbbi években a zongora és a gitár vitte a prímet. A mindennapi testnevelés révén sokan fedezték fel a néptáncot is maguknak, a képzőművészeti ágak terén pedig hol a festészet, hol pedig a kézművesség kerül előtérbe.

Brachna Irén kiemelte, jövőre is minden tanszakon hirdetnek felvételt, tanárhiány miatt azonban zongoraszakon csak előjegyzésre van lehetőség. A felvételik már lezajlottak, de várhatóan augusztus végén is lesz mód betölteni a megmaradt helyeket.

Leave a Reply

Exit mobile version