Menu
in , ,

Újra pezseg a birkózóélet Szarvason

A Magyar Birkózó Szövetség felkérésére a Szarvasi Birkózó Egyesület rendezte meg azt az ötnapos regionális edzőtábort, amire 21 szakosztály és mintegy 100 gyerekkel részvételével az elmúlt héten került sor az Alkotmány utcai sportcsarnokban.

Neves edzők instrukciói szerint délelőtt és délután zajlottak az edzések, amiken Európa- és világbajnoki helyezett birkózók – az első napon egyből Major Sándor világbajnoki ezüst és Európa-bajnoki bronzérmes – adták át a fortélyokat a fiataloknak, köztük három szarvasinak, Galát Dávidnak, Tóth Partiknak és Hajduch Nándornak.

Szarvason nemrég indult újra a birkózóélet, aminek az alapjait még Hámori Pali bácsi fektette le és építette évtizedekig, most pedig hosszú idő után Sükösd Attila vállalta a birkózás feltámasztását, aki az egyesület elnöke, és egyben egyik edzője is. Attila Erdélyben született, majd 15 éves korában Budapestre költözött, ahol folytatta a birkózást. Korosztályos válogatott volt ifi juniorban három éven keresztül mindkét ország színeiben, majd birkózott a Bundesligában is. Nemrégiben Szarvasra költözött és azóta aktívan részt vesz a 2014-ben újjáalakult birkózó egyesület életében.

– Nehéz nulláról indulni, de azt ne felejtsük el, hogy Hámori Pali bácsi régen hatalmas munkát végzett. Nagyon jó birkózói voltak Szarvasnak, de sajnos nem volt pénz, ezért is maradt annyiba a birkózás. Ha 20-25 évvel ezelőtt nem szűnik meg, akkor itt nagyon nagy birkózóélet lenne. Mi szeretnénk ezt a hagyományt újrateremteni, szeretnénk majd idővel válogatott birkózókat kinevelni. Nagyon remélem, hogy innen valaki EB-n, VB-n szerepelni fog – jelentette ki Sükösd Attila, de azt is hozzátette, hogy nagyon jól tudja, hogy addig még sok időnek el kell telnie.

Lépésről lépesre építik fel a gyerekeket, a mozgásukat, mert az egyelőre hiányzik, mondta. 25 fiatal sportolóval dolgoznak, de reméli, hogy 50-60-ra tudják növelni a létszámot év végéig. A legkisebb négy és fél éves, a legidősebb 30. A 6-7 és 8-10 éves korosztályból szeretnének minél több gyereket beiskolázni.

“Sportolók, vigyázz!”, harsant Szűcs András edző, nemzetközi bíró szájából a felszólítás a tábor megnyitóján, amin részt vett Babák Mihály polgármester, Giricz Katalin, a sportbizottság elnöke és dr. Melis János jegyző is.

– Bevallom őszintén, nekem a birkózás kimaradt. Én nagyon rossz gyerek voltam, engem megvert mindenki – mondta Babák Mihály a felsorakozott gyerekeknek. – De maradt nekem küzdősport, a város vezetése – tette hozzá nem kis derültséget keltve.

Besorolni nem sikerült, hogy a városvezetés a kötött- vagy a szabadfogású kategóriába tartozik-e, de az edzőtűbor a kötött fogású elemek ismétlésével kezdődött, amit az első edzőtáborban, Kiskunhalason átvettek. Szerdán felmérők voltak, valamint a szabad fogású elemek gyakorlása a tábor második felében.

– Nagyon jól sikerült, magas szinten sikerült megrendeznünk a tábort, amire gyakorlatilag egy hetünk volt. Ahogy a visszajelzéseket kaptuk, annyira jól sikerólt, hogy szeretnének visszajönni a résztvevők – értékelte ma kérésünkre röviden Sükösd Attila az előző hét történéseit.

Leave a Reply

Exit mobile version