Menu
in , , ,

„Az emberi élet legnagyobb háborúja a szerelem”

Szombaton este a Szabad Tér Színház mutatta be Hidvégi Nóra rendezésében, Garai Judit dramaturgiájával Zilahy Lajos Halálos tavasz című színművét a Vízi Színház színpadán az V. Magyar Teátrum Nyári Fesztivál 4. versenyprogramjaként.

A darab egy fiatal férfi történetéről, dr. Egry Iván (Lengyel Tamás) földbirtokosról szól, aki mint végzett jogász Budapestre költözik. A házban, ahol lakást bérel, lakik Edit (Törőcsik Franciska), akibe első látásra beleszeret, és elhatározza, hogy feleségül veszi. Az Anya (Györgyi Anna) szeme láttára bontakozik ki a szerelem a két fiatal között. Fontos szerepet játszik a darabban Csokonai (Kádas József) és Margit (Sipos Vera) – akik később összeházasodnak. Iván bizalmatlan, féltékeny és hazugságon éri Editet. Elkeseredettségében inni és kártyázni kezd, majd hazautazik birtokára. A vonaton megismerkedik Józsával (Ullmann Mónika), akivel egymásba szeretnek. Iván nem tudja abbahagyni önpusztító életmódját, mindenét elveszíti. Józsa fizeti ki adósságait, akivel esküvőjüket tervezik. Ekkor Edit magához hívatja, aki felbontotta jegyességét, és visszavásárolta Iván birtokait. Iván elhagyja Józsát – de már nem bír visszamenni Edithez. Szállodai szobájában főbe lövi magát.

Nagyon jó, feszes előadást láthattunk. A rendező érdeme, hogy nem tartott szünet és nem próbált a filmmel versenyezni. Lengyel Tamás sármos, kedves, majd magába forduló lump Ivánja jó volt, de nem tudott olyan katarzist teremteni, ami mélyen megérintett volna. Ennek ellenére az ívet, amit játszania kellett a boldog kezdetektől a kilátástalanságig, nagyon jól eljátszotta. Voltak kimondottan jó jelenetei. Edit alakjában Törőcsik Franciska nem volt famme fatale (ez is az egyik nagy érdeme az előadásnak), csak egy lány a szomszédból, ami nagyon jó kezdet, mert Edit alakja finom, légies, mégis határozott nő, de szerelem, szenvedély nem érezhető Iván és Edit között a színpadon. Ullmann Mónika Józsa szerepében hitelesen játszotta a szerelmet, a szeretetet adó nőt, aki kitart a férfi mellett akkor is, amikor az nem érdemli meg, az este egyik legjobb alakítása volt. Györgyi Anna Anyaként maga is nő, elfoglalt férjének teljesíti kívánságait, de tulajdonképpen szabad. A színésznő magabiztos alakítással a másik erőssége volt az előadásnak. Kádas József és Sipos Vera jól hozta a rájuk bízott szerepeket.

Rendkívül jó, értékes előadás részesei lehettünk szombaton este. Egy férfi gondolatait naplószerűen követtük, egészen az öngyilkosságig, amely néha tisztán követhető, néha zűrzavaros –, mint fejében a gondolatok, amellyel összhangban volt a mozgás, a dialóg, a díszlet, a jelmezek. Nagyszerű volt Farkas Izsák hegedűjátéka (elektromos hegedűn), aki játékával végig kísérte a történetet. Az eredeti Polgár Tibor zenéje helyett Nyitrai László dallamait hallhattuk, ami a szereplők lelki állapotát fejezte ki.

A díszlet első gondolatra kiégett fák csonkjaira emlékeztettek, ami megteremtette az előadás elején a belső feszültséget. (Díszlet és látványtervező: Klimó Péter). A jelmezek visszafogott pasztellszínűek voltak, amelyek az események hangulatát, feszességét is alátámasztották. Voltak nagyon szép kalapok, amelyek kifejezték azt a kört, amelyben az előadás játszódott. (Jelmeztervező: Juristovszky Sosa). A szereplők végig a színen voltak, mozogtak, hol a színpad elején, hol a díszlet mögött, hol hátat fordítottak a közönségnek, de jelen voltak a színpadon, ez a mozgás kifejezett egy érzést, egy lelkiállapotot, ami szerves része volt az előadásnak. (Koreográfus: Sipos Vera). Kihasználták a színpad terét, adottságait –, a szökőkutat az egyik jelenetben. A dramaturg Garai Judit sikeres munkát végzett. Video és vizuális dramaturgia Balogh Balázs, világítástervező: Vida Zoltán.

Produkciós vezető: Miklós Melánia, az előadás producere: Bán Teodóra.

A rendező érdeme, hogy önálló előadást hozott létre egy olyan kisregényből, amiből ikonikus film született, és úgy nyúlt hozzá, hogy a néző ne hasonlítsa össze a filmmel és annak szereplőivel. Értékes előadást láthatott a Vízi Színház közönsége, aki kíváncsi volt az előadásra, és nagy tapssal jutalmazta a produkciót.

A fotókat Babák Bence készítette.

Leave a Reply

Exit mobile version