Menu
in , , ,

A 30 éves PG Csoport koncertje a Vízi Színházban

Csütörtökön este a debreceni egyetemistákból 1986-ban alakult együttes adott nagysikerű koncertet a Vízi Színház színpadán. Az elmúlt évek alatt a szövegeiben szókimondó együttes Ezüstbojtár címmel Petőfi János vitéze előtt tisztelegve Jantyik Zsolt szövegkönyvét megzenésítve lépett a közönség elé. A szövegkönyvből Horányi László színművész foglalta keretbe a zenéket. Az előadás zenei anyaga nagyszerű gitárszólókkal igazi csemege volt. A két énekes mikrofonja azonban szerintem nagyon halk volt, az énekelt dalok szövegét nem mindig lehetett érteni, ez azért is sajnálatos, mert az együttes nem csak zenéje, hanem a szövegei által is lett elismert. Igazából így is nagy élmény volt a zenét hallgatni azért is, mert minden tagon érezhető volt a zene szeretete, mert örömzenélés volt az egész koncert.

A PG Csoportot nem először üdvözülhetjük Szarvason, hiszen pár éve a Debreceni Csokonai Színház dalaikra felfűzött előadással szerepelt, melynek a zenekar szerves része volt a címe, Világvége, szerelem volt.

Bár nagyon kevesen voltak a nézőtéren, de a zenekar szeretetét a nézők tapsaikkal viszonozták megköszönve az előadást. A PG csoport tagjai: Jantyik Zsolt – ének, Erdős-Tóth Fruzsina – ének, Jantyik Csaba – gitár, Takács Szabolcs – basszusgitár, Tóth Zsolt – dob, Horányi László – színművész és Gyarmati Balázs – hangmérnök.

A fotókat Babák Zoltán készítette.

Leave a Reply

Exit mobile version