Menu
in , , ,

Lyukasóra a víz felett

Kedden este a Vízi Színház színpadán újdonsággal találkozhattak a kilátogató nézők. A TV adott sokáig otthont a népszerű Lyukasórának, a műsor megszűnése után nagy volt az igény a folytatásra, így alakult ki az interaktív Lyukasóra klub, ami a nézők bevonásával közösségi házak népszerű műsora lett, sőt facebook oldala is van.

Ezúttal a moderátor szerepét Lackfi János költő, író, műfordító, egyetemi tanár látta el. Társai Györgyi Anna és Kovács Edit színművészek, Kiss Judit Ágnes költő, író és Várady Szabolcs költő, műfordító, szerkesztő.

Akiket megidéztek rövid versekkel, bemelegítésként: Weöres Sándor, Petőfi Sándor, Kassák Lajos, Ady Endre, Kosztolányi Dezső, Szép Ernő, József Attila, Szabó Lőrinc.

A második blokk már a hagyományos módon folytatódott, a vendégek felolvasták a hozott verseket, és ki kellett találni a szerzők nevét. Így hangzott el Vas István, Fazekas Mihály, Simonyi Imre, Tompa Mihály, Sinka István, Füst Milán, Szántóné Kaszab Ilona, Petőfi Sándor, Áprily Lajos, Karinthy Frigyes, és Szép Ernő egy-egy költeménye.

Az előadás után nem siettek a szereplők, így bárki beszélgethetett a költőkkel, színésznőkkel. A házigazda szerepét ezúttal Zsapka János vállalta, aki az előadás utánra is tartogatott enni- innivalót.

Érdekes, értékes, szép este volt.

A fotókat Kiss Réka készítette.

Leave a Reply

Exit mobile version