Menu
in , , ,

Cyrano de Bergerac, nem amatőr fokon

A Cervinus Fesztivál ötödik előadása szerdán este a Vízi Színház színpadán az amatőr gödöllői Garabonciás Színtársulatának előadásában, Mészáros Beáta rendezésében Rostand Cyrano de Bergerac című előadása volt, nem amatőr szinten!

A Garabonciás Színtársulat hivatalosan 2008-ban jött létre Gödöllőn, egyik céljuk a TIE nevelés (Theatre in Education) azaz színházi nevelés, a másik pedig színházi előadások létrehozása. Tagjai nem hivatásos színészek.

Rostand Cyrano de Bergerac című drámáját Ábrányi Emil fordította, aki ismeri, tudja, hogy verses a szöveg, nem könnyű olvasmány, megtanulni, elmondani sem egyszerű, ezért is elismerésre méltó az előadás.

Gémesi György kedden este azt mondta: „a világirodalom egyik legszebb drámája a Cyrano”, és ez így igaz. Azért, mert Cyrano (Gémesi György) az önmagát elfogadni nem tudó hős, a mindenkit kigúnyoló, de szerelmét titkoló férfi, annyira szereti Roxánt (Márton Emese), hogy képes lemondani róla, mert Roxán Christiant (Gémesi Gergely) szereti. Christian azonban nem a szavak embere, így Cyrano súgja a bókokat, majd írja a leveleket naponta kétszer. Az erkélyjelenet megható, szívszorító hármas, ahogyan Christian halála előtti pillanat is az, amikor rájön, Roxán nem őt, hanem azt szereti, aki a leveleket írja. Bátran megy az ellenség elé a halálba, mert igazán szereti feleségét, vagyis Christian is képes lemondani szerelméről, mert nem adhatja meg azt, amire Roxán vágyik. Az előadás végén Cyrano búcsúja is könnyeket csal a nézők szemébe, mert Roxán is rájön Cyrano titkára.

„A földön én ilyen sorsot találtam:
Örökké súgtam – s mindig hátul álltam.
(Roxánhoz)
Emlékszik még, mikor a ház elébe
Állt Christian és csókot kért magátul
Szerelmesen? Ím földi pályám képe:
Míg lenn maradtam a sötétben, hátul,
Mások kúsztak föl… A gyönyör, az élet
A hír hő csókja mindig másoké lett!
De most, hogy vár az éjek-éje rám,
Megnyugszom benne -: szép volt Christian,
És lángész Molière!”

Cyrano szerepében Gémesi György magával ragadóan alakította a nagyorrú férfit, aki mint mondja:

„Mert magamat kigúnyolom, ha kell,
De hogy más mondja, azt nem tűröm el!”

Az is tiszteletre méltó, hogy Gémesi György, Gödöllő Város polgármestere időt tudott szakítani e nem kevés, és nem könnyű szöveg megtanulására, valószínű azért, mert maga is hasonlóan gondolkozik, mint Cyrano.

Az amatőr társulat magas színvonalon teljesített, lebilincselő előadást láthattunk. A kiváló színészi alakításokon túl a díszlet és a jelmezek is szépek, igényesek voltak. Díszlettervező: Hernádi Zsolt, a zenét Szitha Miklós szerezte. Az előadás nagyon tetszett a nézőknek is, amit bizonyít az is, hogy a háromórás darab végén a közönség felállva tapsolta meg a Garabonciás Színtársulatot.

A fotókat Babák Zoltán készítette.

Leave a Reply

Exit mobile version