Menu
in ,

Új díszpolgára van Szarvas városának: Erdélyi István

Lázár Zsolt esperes, Erdélyi István és Babák Mihály polgármester

Lázár Zsolt esperes, Erdélyi István és Babák Mihály polgármester

Újratelepítésének 294., legutolsó, 1848 és 1919 után harmadik várossá nyilvánításának 50. évfordulóját ünnepelték tegnap Szarvas lakói. Az ünnepségsorozat felvonulással kezdődött. A Cervinus Teátrum mögötti gyülekező után a tömeg először a Kossuth téren állt meg, hogy megkoszorúzzák báró Harruckern János szobrát, majd a Fresco Bello zászlóforgatóinak vezetésével az Evangélikus Ótemplomhoz vonultak, ahol a szlovák és magyar nyelvű ünnepi istentiszteletet Lázár Zsolt esperes és Horváth Z. Olivér lelkész celebrálta.

– Kérünk, áldd meg közösségünket, hogy a jövő elé is reménységgel tekinthessünk. Békességben, egyetértésben, szeretetben élhessünk együtt. Szeretetedbe ajánljuk városunk minden lakóját. Kérünk, adj erőt, s kitartást, hogy munkánk nyomán tovább fejlődhessen szépüljön településünk, épüljön a közösség az itt élő emberek között – kért áldást a városra és lakóira Horváth Z. Olivér.

Ünnepi beszédében Babák Mihály polgármester is a közösség, a hit, a remény, az összefogás, a munka, a tudás fogalmait boncolgatta, mint a fejlődés és a siker zálogait.

Polgármesterünk beszéde után került sor az idei díjak átadására, melynek során először két posztumusz díszpolgári címet adományoztak a város két meghatározó pedagógusának, Vajda Péternek és Benka Gyulának. Kinevezésüket a róluk elnevezett iskolák igazgatói, Kitajkáné Szántai Mária és Molnár Istvánné vehették át.

Díszpolgári címmel tüntették ki Erdélyi Istvánt, a Gallicoop Pulykafeldolgozó Zrt. elnök-vezérigazgatóját. Méltatásában elhangzott, hogy amellett, hogy cége, a Gallicoop Pulykafeldolgozó Zrt. a város legnagyobb munkaadója, a sport és a kulturális életének egyik legnagyobb támogatója, aki szívén viseli a határon túli magyarok ügyét is.

Szarvas Városért kitüntetést Tusjak János, a Szarvasi Aranykor Nyugdíjas Egyesület elnöke, Paluskáné Udvarhelyi Judit, Szarvas város aljegyzője, és Hódsági Ferenc, a Plastoball Kft. igazgatója vehetett át.

Közszolgálati díjban részesült Jambrik Ramola, a szarvasi önkormányzat pénzügyi és gazdasági osztályvezetője, Kellerné Szarka Andrea, a Szarvasi Járási Hivatal kormánytisztviselője, Hegedűs Zoltánné Köblös Beáta, a Szarvasi Polgármesteri Hivatal titkársági főelőadója és Tirják László, a Körös-Maros Nemzeti Park Igazgatója.

Pedagógiai-díjat kapott Hovorkáné Hegedűs Hajnalka és Podany Anna, a Benka Gyula Evangélikus Általános Iskola tanárai, Dombóvári Zita, a Chován Kálmán Művészeti Alapiskola képzőművészeti tagozatának tanára, Skorka Andrásné óvodapedagógus és Mészáros Tünde, a Vajda Péter Evangélikus Gimnázium igazgatóhelyettese.

Közegészségügyi díjban részesült dr. Pavuk János sebész szakorvos, Darida Istvánné orvos-asszisztens, Harmati József mentőápoló, Debreceni Lászlóné labor-asszisztens és dr. Kallai János szemész szakorvos (posztumusz).

Szarvas Város Kulturális Életéért díjban részesült Paraszt Attiláné, Varga Viktor, dr. Zima János, Décsei Mónika és Harencsár László.

Szociális Tevékenységért Díjat érdemelt a Szarvasi Aranykor Nyugdíjas Egyesület, Némethné Veres Veronika és Tóth Éva okleveles szociális munkás, Gunda Katalin ápoló és Klimaj Pálné, a Barátság Nyugdíjas Klub elnöke.

Védelmünkért-díjat vehetett át Bíró Zoltán tűzoltóparancsnok, Pákozdi János, a KOMÉP igazgatója, Kondacs Zsolt tűzoltósági felügyelő, Skorka András polgárőr és Csasztvan Pál rendőr őrnagy.

Szarvas Város Gazdaságfejlesztéséért díjat Bődi János, az Integrál Építő Zrt. elnök-vezérigazgatója kapott. Szarvas Város Sportjáért díjban Dobruczky Zsolt, a kajakegyesület tiszteletbeli elnöke, Szirony Pál testnevelő tanár, Majorosné Kasik Gabriella kézilabdázó és Ruzsinszki György karate edző részesült.

A Szarvas Város Ifjú Tehetsége díjat ismét öt fiatalnak, Podani Milánnak (Vajda), Pribelszki Boglárka Bettinának (Benka), Gazsó Hanna Biankának (Benka), Frankó Tamásnak (Chován) és Marik Zsuzsannának (Vajda) ítélték oda az idén.

Az ünnepség az Ótemplom előtt ért véget, ahol az ünneplők megkoszorúzták a Letelepedési emlékművet, majd felvágták a város születésnapi tortáját.

Leave a Reply

Exit mobile version