Menu
in ,

Támogatások soráról döntött a csabacsűdi képviselőtestület

Rendkívüli és soros testületi ülések sora zajlott az elmúlt időszakban Csabacsűdön. Az ezeken született döntésekről Molnár József adott tájékoztatás a Newjságnak, ill. azon keresztül a falu lakóinak.

Az augusztus 4-i rendkívüli testületi ülésen a Csabacsűd-Örménykút Intézményi Társulás költségvetése, ill. a bérkompenzációk miatt a közös önkormányzati hivatal költségvetése került módosításra.

A következő testületi ülésen szintén terítékre került a költségvetés. 292 millióról 326 millióra módosult a főösszege. A növekmény több apró-nagyobb tételből áll össze. Ilyenek a január-május havi bérkompenzációk (621 ezer), a szociális ágazat kiegészítő pótléka, start munkaprogram megvalósításra 27,4 millió, pályázat elkészítésére fordított összeg, az orvosi lakás felújítására fordított 3,3 millió. Megtörtént a Körös-szögi Hulladékgazdálkodási Nonprofit Kft. számára átadott dologi kiadások átcsoportosítása is.

A szociális és gyermekjóléti ellátásokról szóló rendelet mentén óvodáztatási és iskoláztatási támogatásokról született döntés. Ennek értelmében minden csabacsűdi lakóhellyel rendelkező, a csabacsűdi Hársliget óvodába, ill. a Trefort Ágoston Általános Iskolába járó gyerek kapott támogatást. Az óvodakezdési támogatás mértéke 10 ezer, az iskolakezdés támogatására 20 ezer forint egyszeri támogatást ítélt meg a testület. Ez összesen 40 óvodás, ill. 96 iskolást érint automatikusan.

Azok a csabacsűdi lakosok akik nem kerültek bele ebbe az automatikus körbe, azaz gyermeke nem a csabacsűdi intézmények valamelyikébe, hanem más településen járnak iskolába, legyen a gyermeke általános vagy középiskolás korú, kérheti szociális alapon igényli az iskoláztatási, ill. óvodáztatási támogatást. Ők a szociális ügyintézőnél adhatják be a kérelmüket.

Döntött a testület arról, hogy azok, akik a 65. életévüket betöltik, pénzbeli, időskorúak támogatását kapjanak. Október hónapban 360 időskorúhoz érkezik majd meg a postás az 5000 forinttal.

2016. január 1-étől jár a 130 ezer forinttal megemelt OEP-támogatás. Vállalkozó háziorvosok esetében szabadon felhasználható ez az összeg, míg az önkormányzati szolgáltató – jelen esetben dr. Ijjas Lajos László önkormányzati háziorvos – esetében rezsiköltségek finanszírozására a növekmény, magyarázta a testület következő, a csabacsűdi önkormányzati háziorvosi szolgáltatóval kapcsolatos döntését.

– A testület úgy döntött, hogy ezt a 130 ezer forintot béremelésként biztosítja az orvosnak. Az ő esetében 100 ezer, az asszisztens esetében 30 ezer forinttal nő a bér, és átcsoportosítja a dologi költségekből, rezsiköltségekből a bérköltségere. Ugyanakkor nyomatékosan felhívta a doktor úr figyelmét arra, hogy 2014 januárjában vásárolt defibrillátort, INR-készüléket haladéktalanul vegye át és fordítsa a gyógyítás szolgálatára – mondta Molnár József.

Mire való az INR-készülék? Azoknak a betegeknek könnyíti meg az életét, akik betegségük miatt vérhígító kezelést kapnak. Nekik időközönként, pl. havonta (Szarvason) a laboratóriumban vénából vett vérből mérik az INR értéket. Ez a készülék, csakúgy mint a vércukorszintmérők, ujjbegyből vett vércseppből is meg tudja határozni a beteg INR szintjét, így nem kell annyiszor laborba menni.

Lehetőséget biztosítanak a háziorvos, dr. Ijjas Lajos László részére, hogy a rendelő eszközállományának a gyarapítására tegyen javaslatot, fejlesztésének érdekében nevezze meg azokat az eszközöket, amelyek beszerzése indokolt, az önkormányzat pedig az erre elkülönített pénzeszközből lehetőséget, ill. fedezetet biztosít.

Felújításra került a háziorvosi szolgálati lakás és a rendelő is. A beruházásra 3,3 milliót fordított a testület. Ebből újra lett vezetékelve, új fürdőszoba lett kialakítva, új burkolat került szinte minden helyiségbe. A bejárati ajtó és az ablakok ki lettek cserélve. Az ablakokra új redőnyök kerültek. Új a járda a kaputól a bejárati ajtóig. Rákötötték a szennyvízhálózatra a lakást. Új esőcsatornákat is kapott, ill. leválasztásra került a rendelő a lakásról.

Leave a Reply

Exit mobile version