Menu
in , ,

Államalapításunk éjjelén kis bölény született a Körösvölgyi Állatparkban

Augusztus 20-án ismét utódja született a Körös-Maros Nemzeti Park Igazgatóság Körösvölgyi Állatparkjában élő európai bölénypárnak. A kis bikaborjú egészséges és máris érdeklődve figyeli a látogatókat.

Állatparkunk 2014-es megnyitásakor két európai bölény került hozzánk: egy bika (Policht) és egy tehén (Kada). Tavaly júliusban megszületett első utódjuk, a Szittya névre keresztelt bikaborjú, aki azóta már az Őrségi Nemzeti Parkban él, s reményeink szerint ő lesz majd az ottani bölényállomány „ősatyja”.

Policht és Kada második utója szombat éjszaka jött a világra, s rövid idő elteltével lábra is állt. A látogatók már szemügyre vehetik a fiatal bikát, aki szülei óvó tekintete mellett sétálgat a karámban. Felhívjuk azonban a figyelmet arra, hogy a karámot most csak nagyon óvatosan közelítsék meg, semmiképpen ne nyúljanak be, mert a bölényszülők ebben az időszakban nagyon agresszívan viselkednek, ha a legkisebb veszélyt észlelnek, máris támadnak.

A bölényborjak általában 240-270 napos vemhesség után jönnek a világra és 6-8 hónapos korukig szopnak. Rendszerint csupán egyetlen utód születik, az ikerellés nagyon ritka.

A világban ma már rendkívül kevés (mintegy 4500) tisztavérű európai bölény él. Valamennyien a lengyelországi Bialowieza Nemzeti Park bölényrezervátumából származnak, amely az európai fajvédelmi program fontos területe. Itt vezetik azt a törzskönyvet is, amelyben a Körösvölgyi Állatparkban élő európai bölénypár és első utódjuk, Szittya is szerepel, illetve később a most született borjú is bekerül majd.

Az új jövevénynek egyelőre még nincs hivatalos neve. Annyi azonban bizonyos, hogy „Sz” betűvel kezdődik majd, mivel a fajvédelmi program keretében ezt a kódot kaptuk a Bialowieza Nemzeti Parktól.

Leave a Reply

Exit mobile version