Menu
in , ,

Közelednek a szilvanapok: több változás, megszokott színvonal

Soha ilyen létszámú tematikus udvar nem volt még jelen a Szarvasi Szilvanapokon, mint idén. A szervezők ezzel az újítással is szeretnék megőrizni a rendezvény családiasságát, egyúttal vonzóbbá tenni a gasztrokulturális fesztivált. Idén kézműves sörök udvara, borvidékek udvara, a Kölyök udvarból Lurkó udvarrá keresztelt színtér nyílik, ill. a vendéglátó egységek befogadó tereinek méretét is kibővítik.

– Ezeknek az udvaroknak az a lényege, hogy akik a nagy forgatagban egy kis elcsendesedésre vágynak, azok beülhessenek pl. békésszentandrási, szarvasi vagy szentesi sört kóstolni. De törekszünk arra, hogy ezeken a helyszíneken is történjen valami. Épp ezért esténként házigazdák várják a látogatókat, egy-egy zenei műfaj kísérete mellett – taglalja a szeptember 9-11-e között rendezvény legszembetűnőbb változásait Csasztvan András főszervező.

Újdonságként jelenik meg a Zebra klub udvarán a Tessedik Sámuel Kertbarát Kör, amely a békésszentandrási, kondorosi, gyomaendrődi és orosházi egyesületekkel karöltve egy termék bemutatóval lepi meg az érdeklődőket.

Az előző évek tapasztalatai alapján megszűnik a „rocksátor”, aminek eddig a Szent István park adott otthont.  Ennek magyarázata a statisztika, ami azt mutatta, hogy csak kevesen indultak el ebbe az irányba, az esti koncerteken pedig átlagosan 80-100 vendég fordult meg. A funkcióját a Zebra klub veszi át, ahol éjszakába nyúlóan feltörekvő zenekarok mutatkoznak be. Ehhez csatlakozik a második napon a múzeumból kihelyezett Írók klubja. Itt a Hévíz folyóirat, az ex Telep klub tagjai és szarvasi írók, költők várja a kultúrakedvelőket.

A Lurkó udvar házigazdája idén a Gál Ferenc Főiskola gyakorlóintézménye lesz, a Cervinus Teátrum szakmai és pénzügyi támogatásával. A Székely Mihály Szakképző Iskola ugyancsak képviselteti magát, de az előző évekkel szemben nem sátorban, hanem a Kossuth utcai gyakorlókonyhájuk udvarán prezentálják gasztronómiai különlegességeiket.

– A programokban alapvető változás, hogy az eddig a Vajda Péter utcán, a múzeum mellett felépített fesztiválsátor átkerül a Kossuth utcára, szembe a Benka Gyula Általános Iskola felső tagozatával. A műsorszerkezet azonban változatlan marad: gyerekműsoroktól kezdve a felnőtteket megcélzó, könnyed hangulatú zenei programokig változatos műsorokat kínálunk – magyarázza a helyszíni módosításokat a Cervinus Teátrum igazgatója.

Augusztus 20-hoz hasonlóan ugyancsak sátor kerül az Ótemplom előtti területre is, amivel nyitottabbá kívánják tenni a területet. Ezt erősíti az is, hogy ezáltal a 44-es úton haladók – betekintve a Vajda Péter utcába – nem egy sátor hátuljával szembesülnek, hanem a fesztiváli hangulatból kaphatnak ízelítőt.

A rendezvényről természetesen nem hiányozhatnak a hagyományos, szilvához kötődő programelemek sem: pálinkaminősítés, sütisor és szilvás ételek csábítják a kilátogatókat, a Vízi Színházban pedig Edda koncertre és a Miss Alpok Adria szépségverseny döntőjére kerül sor.

A tapasztalatok azt mutatják, a 6. évtől a szilvanap egyre inkább a Szarvasról elszármazottak találkozóhelyévé vált. Átlagosan 12-14 ezer ember fordul meg a három nap leforgása alatt, akik elsősorban családias hangulata miatt térnek vissza újra és újra a fesztiválra.

Leave a Reply

Exit mobile version