Menu
in , , ,

Operaesttel zárult a MTT nyári évada

Rázga Áron és Galambos Hajnalka

Rázga Áron és Galambos Hajnalka

Galambos Hajnalka énekművészt és Rázga Áron zongoraművészt köszöntötte kedden este Brachna Irén, a Chován Kálmán Művészeti Alapiskola igazgatónője. Hallhattuk, hogy mindketten művészcsaládból indultak, kisgyermekkoruktól zenélnek és a Jókai Színház művészei, Galambos Hajnalka korrepetitor, Rázga Áron zenészként erősíti a Jókai Színház munkáját.

Kedden este Galambos Hajnalka Mozart hősnők címmel tartotta estjét. Mozart hősnőinek áriái hangzottak el a következő operákból: A színlelt együgyű, Cosí fan tutte, Don Giovanni, Figaro házassága, Mitridate, Titusz kegyelme. Rázga Áron nem csak kísérte az énekművészt, hanem maga is játszott egy Mozart művet. Szép este volt, a közönség nagy tapssal, ovációval fogadta az előadást, köszönte meg a fellépőknek.

Véget ért a Magyar Teátrumi Társaság nevében a Békéscsabai Jókai Színház szervezte nyári évad, ami az előző évhez képest is, színvonalasabb volt. – A társaság évről évre magasabbra teszi a „lécet”, és minden évben át is ugorja azt. – Értékes előadásokat láttunk, ami a nézőközönség minden rétegét megszólította. Volt prózai, zenés előadás, és ezeken belül is számos műfajt láthattunk. A táncelőadások száma is nőtt, sőt több koncertet hoztak nyárra a szervezők, amelyek különböző zenei irányzatot képviseltek, de mindegyik önmagában véve igényes előadás. Harmadik éve láthatunk cirkuszi produkciókat, amelyek magas színvonalon mutatják be a magyar cirkusz művészeit.

Az ingyenes előadások között kevés volt a vers, ezek számát jó lenne növelni, hiszen a verses estekkel kezdődött. – Fekete Péter nagy harca volt, aki állította, bejönnek a nézők a versekre –, és igaza lett, a közönség érdeklődése folyamatos volt a költészet és a próza iránt. 2016-ban új volt a Film a víz fölött, amire nagyon neves művészeket sikerült megnyernie a Jókai Színháznak. Ráadásul hosszabb lett az évad, mert az idén augusztus végéig voltak előadások. A közönség 75 napon keresztül 72 előadást láthatott, amiből 10 nap a Cervinus Fesztivál volt. Meg kell jegyezni azt is, hogy ebben az évben kevesebb volt az ingyenes előadások száma, de azt tudni kell, hogy a Magyar Teátrumi Társaság az ingyenes estéket a belépődíjas színházi produkciók nyereségéből finanszírozza, és bizony nem mindegyik előadás volt nyereséges, hiszen több nem volt teltházas. Mindent összevetve, nagyon szép nyári évadon vagyunk túl. Köszönet érte a Magyar Teátrumi Társaságnak, a Békéscsabai Jókai Színháznak és a Cervinus Teátrumnak, akik megtöltötték élettel, művészettel, szórakozással a Szarvasi Vízi Színház két és fél hónapját.

A fotókat Babák Zoltán készítette.

Leave a Reply

Exit mobile version