Menu
in , ,

Hazai siker a női kézilabdatornán

Hazai sikerrel zárult a Szarvasi NKK által rendezett szombat négy csapatos női felkészülési kézilabdatorna. Az Alkotmány utcai sportcsarnok felújított parkettáján négy mérkőzést bonyolítottak le a rendezvény keretein belül. A házigazdák a szomszédos Gyomaendrőddel csaptak össze, a két távolabbról érkező vendég pedig egymással csatázott a döntőbe jutásért, amelyet végül a Szarvas és Hajdúböszörmény vívott.

Elődöntő: Szarvasi NKK–Gyomaendrődi NKSE 39–20 (17–8). Az első találkozón a nagy kedvvel játszó, ám még közel sem teljes kerettel szereplő vendéglátókkal nem tudták tartani a lépést a gyomaendrődi lányok. A legfőbb kérdés csak az volt, hogy mennyi lesz a tényleges különbség. A szarvasiaknál az új igazolások közül szóhoz jutott Raffai-Such Tamara, Szőke Zsanett és a kettős játékjoggal rendelkező, 17 éves orosházi Takács Klaudia. Ők a rutint és a fiatalságot jelenítik meg közös bennük, hogy mindketten komoly erősítést jelentenek.A kapus Ádász Diána és Kocsis Klaudia sérülése miatt nem lehetett jelen, továbbá csatlakozik még a kerethez a délvidéki Vuletics Suncica is, aki igazi főnyeremény lehet, miután kérői közül mégis Szarvast választotta célállomásul. A gyomaiaknál ellenben egyetlen érkező van, a 24 esztendős mezőtúri átlövő, Szűcs Beatrix Túrkevéről tette át a székhelyét.

Elődöntő: Hajdúböszörményi TE–VSE Dunakeszi 30–23 (13–12). Szoros első félidő után, felülkerekedtek a hajdúságiak és kiharcolták a döntőbe jutást.

3. helyért: Gyomaendrődi NKSE–VSE Dunakeszi 26–30 (13–13). Félidőben még döntetlen volt az állás, végül a mérkőzés hajrájában Juhos gólképessége (10) eldöntötte a dobogós helyet.

Döntő: Szarvasi NKK–Hajdúböszörményi TE 34–33 (16–14). A találkozó első perceiben nagyon bekezdtek a vendégek, 1–5-re állítva az eredményjelzőt. A 8. perctől összekapták magukat a hazaiak és a 14. percre egalizáltak (6–6), sőt a félidőre kétgólos szarvasi előnnyel térhettek a csapatok. A pihenő után is fej-fej melletti küzdelem folyt, váltott vezetés mellett. A szarvasiak az utolsó percekre minimális előnyre tudtak szert tenni, amit sikerrel őriztek meg a találkozó lefújásáig. A színvonalas, sportszerű összecsapás jól szolgálta a felkészülést a két hét múlva kezdődő bajnoki rajtra.

A torna végeredménye: 1. Szarvasi NKK, 2. Hajdúböszörményi TE, 3. VSE Dunakeszi, 4. Gyomaendrődi NKSE.

Különdíjasok. Legjobb kapus: Majorosné Kasik Gabriella (Szarvas). Gólkirálynő: Csicsószki Dóra (Hajdúböszörmény) 18 találattal. Legjobb szarvasi játékos: Hajdu Andrea.

A Szarvasi NKK vasárnap a VSE Dunakeszi gárdájával vívott edzőmérkőzést, melyen 30-17-es hazai siker született.

Ny. M.

Leave a Reply

Exit mobile version