Menu
in , ,

Baloldal: A népszavazás tétje az Európai Unióhoz tartozás

Sonkolyné Szekerczés Margit, Gy. Németh Erzsébet, Nagy-Huszein Tibor és Kunhalmi Ágnes

Sonkolyné Szekerczés Margit, Gy. Németh Erzsébet, Nagy-Huszein Tibor és Kunhalmi Ágnes

Az egyik oldal megpróbálja megszervezni a népszavazást, a másik oldal pedig megpróbálja megfúrni, amennyire lehetséges. Mi ez a másik oldal vagyunk – kezdte a sajtótájékoztatót Nagy-Huszein Tibor, a DK alelnöke. Szeptember 22-én az érvek és ellenérvek szinte egy időpontban hangzottak el Szarvason, így a leendő szavazóknak dönteniük kellett, hogy melyik tábor nézőpontját hallgatják meg. Feltéve, ha még megerősítésre várnak.

– A jobboldal erejét megfeszítve próbálja rávenni a magyarok többségét arra, hogy ezen az álnépszavazáson és az évek óta kialakított szisztematikus háborúban részt vegyenek. Mi, szocialisták a szövetségeseinkkel együtt azt mondjuk, hogy nem szabad részt venni benne, hiszen ez nem a menekültekről, nem egy honvédő háborúról, nem Európa megvédéséről szól, hanem arról, hogy sikertelen az Orbán-kormány. Arról akarja elterelni a figyelmet, hogy az oktatás és az egészségügyi rendszer bebukott, és arról a mérhetetlen korrupcióról, ami az országban folyik – fogalmazta meg véleményét Kunhalmi Ágnes, az MSZP budapesti elnöke.

Hozzátette, az elmúlt másfél évben kialakított morális pánik olyan mély sebeket ejtett a magyar társadalom lelkén, hogy még sokáig velünk marad. Emellett értelmetlennek tartják a kérdést magát is, amit legutóbb a V4-ek találkozóján is megerősítettek a tagországok vezetői, mondván a kvótaügy nem téma többé az EU-ban. Az MSZP szerint a miniszterelnöknek egy együttműködő európai partnerként kellene viselkedni, de ez Orbán Viktornak soha nem volt célja.

– A Fidesznek semmi sem drága, hogy az embereket október 2-án az urnához cipelje – sorolta tovább az érveket Gy. Németh Erzsébet Demokratikus Koalíció elnökségi tagja. Nem sajnálnak erre több tíz milliárd forintot mindannyiunk közös adópénzeiből, nem sajnálják felhergelni az embereket, és gyűlöletkampányt folytatnak nemcsak a menekültek ellen, hanem azok ellen is, aki úgy döntenek, hogy nem vesznek részt ezen a hazug népszavazáson. A DK arra kér mindenkit, hogy maradjanak otthon, maradjanak Európában.

Nyomatékosította, egy országgal szórakozik most Orbán Viktor, hiszen a tétje nem kevesebb, mint az Európai Unióhoz tartozás.

Kérdésre válaszolva Kunhalmi Ágnes elmondta, amennyiben a népszavazás eredményes lesz, Magyarország perifériára kerül az EU-n belül. Egyre nehezebb lesz hazánk érdekérvényesítő képessége, és egyre jobban leszakadunk a többi tagállamtól.

Nagy-Huszein Tibor, a DK alelnöke szerint, amennyiben a másik forgatókönyv érvényesül, a kormánynak – a demokrácia szabályai szerint – le kellene mondania.

A menekültkérdésről szólva aláhúzták, hogy az Magyarország soha nem volt célország, éppen ezért nagyobb szolidaritásról kellene hazánknak tanúskodnia. A problémát csak közösen, a tagállamokkal közösen kellene kezelni, a félelmeket pedig nem szabadna felkorbácsolni.

– A magyar nemzet szégyene az, amit ma Európa felé mutat. Az együttműködés teljes hiánya látszik, pedig ez az ország nem ilyen – vélekedett az MSZP budapesti elnöke.

Számszerűsítve elhangzott, összesen 60 millió ember van a világon, ebből 40 millió a saját országának egy másik szegletében talált menedéket. A maradék 20 millióból 6% vette az irányt Európa felé. Vagyis az 500 milliós európai közösség jelen állás szerint ettől a 6%-tól félti a gazdaságát, kultúráját. Rövid konklúzióként a DK alelnöke úgy fogalmazott, hogy az a kultúra, ami egy ezreléktől megretten, nagyon gyenge lábakon áll.

Leave a Reply

Exit mobile version