Menu
in , ,

Kiszolgálta közönségét a Csabacsűdi GyLSE

Viszkok Gábor (fehérben) és Pusztai Szabolcs

Viszkok Gábor (fehérben) és Pusztai Szabolcs

A megye III. Északi csoportjának 5. fordulójában Mezőmegyer együttesét fogadta vasárnap 16 órától a Csabacsűdi GyLSE. A vendégek jól kezdtek. A 10. percben kialakították első gólveszélyes helyzetüket.

A 19. percben egy szabálytalanságot követően jutott szabadrúgáshoz a hazai együttes. Endrefalvi Erik állt a labda mögé és az öttagú sorfalon keresztül a jobb alsó sarokba küldte a labdát. 1-0.

Három percre rá Nyemcsok Mihály lőtt kapura, de a labda inkább a jobb kezéről érkező Viszkok Gábornak lett volna jó. A megyeriek itt elkezdték egymást okolni. Két percre rá ismét a két csabacsűdi volt a főszereplő. Nyemcsok hihetetlenül pontos labdát adott a tizenhatos környékén érkező Viszkoknak, aki talán csak centikkel fejelte mellé a labdát.

Folyamatosan nyomást gyakoroltak a hazaiak a megyeri kapura. A 40. percben Endrefalvi feje elől kotorta el Szalkai János a labdát, majd az azt követő lövésbe is bele tudott vetődni.

A 42. percben Sándor János lövése kivágódik a kapusról, de érkezik Nyemcsok, aki a hálóba továbbítja a labdát, ezzel beállítva a 2–0-ás félidei eredményt, bár egy nagyon szép helyzetet még kialakítottak a hazaiak. Endrefalvi nagyon önzetlenül Sándor János elé tette a labdát, akinek ismét nem volt szerencséje. Lövése hajszállal ment mellé.

Ami az első 45 percben nem jött össze, az összejött a 47-ben összejött. Sándor János belőtte a csabacsűdiek harmadik gólját, majd két, csereként beállt játékos is gólt szerzett. Kiss Gábor a 69., Bobvos Richárd a 74. percben lépett pályára. Mindkettejük góljára egyaránt 12 percet kellett várni. A megyeriek a 65. percben Laczó Szabolcs góljával tudtak szépíteni.

A következő, egyben hazai mérkőzés október 10-én 15 órától lesz, amikor a Mezőgyáni SK érkezik Csabacsűdre.

Csabacsűdi GyLSE – Mezőmegyer SE 5–1 (2–0)

Csabacsűdi GyLSE: Hudák Roland, András Attila Xavér, Petykó Adrián, Vaskor Csaba, Sovány Pál, Bertók Gergő, Nyemcsok Mihály, Kasik Márk (74’ Bobvos Richárd), Viszkok Gábor (69’ Kiss Gábor), Sándor János (84’ Majoros Attila), Endrefalvi Erik (62’ Nagy Zoltán (86’ Hraskó Tibor))

Kispad: Sonkoly Lajos, csere Benka Viktor György

Leave a Reply

Exit mobile version