Menu
in , ,

„Mini-Szarvas” épült a GFF Gyakorlóintézményének udvarán…

A Gyakorlóban immár hatodik alkalommal rendeztük meg hagyományos szüreti mulatságunkat a Mustolót. Rendezvényünket az időjárás is kegyeibe fogadta, hiszen talán az utolsó ilyen meleg, ragyogóan napsütéses hétvégén gyűlhetett össze az intézmény apraja-nagyja, hogy felelevenítsük a szüret, a mustkészítés és a hozzá kapcsolódó gasztronómiai hagyományokat.

A rendezvény étlapján most is szerepelt a sport, a közös mozgás. A hétvégén bevitt kalóriákat ezúttal is előre, már pénteken, égettük el a Mustoló-kupa utcai futóversenyünk keretében. A valamivel több, mint 1 km-es távot szinte valamennyi iskolásunk teljesítette, ki gyorsabb, ki kényelmesebb tempóban, de valamennyien jókedvűen a közös zenés bemelegítést követően. A célba érkezés és az eredményhirdetés közötti szünetben néhány szerencsés tanulónk hasznos sportszereket is nyerhetett a sorsoláson. Azzal a nem titkolt szándékkal, hogy a sport, a testmozgás, az egészséges életmód ne csak ilyen nevezetes alkalmakkor legyen része tanulóink életének, hanem beépüljön mindennapjaikba.

Szombat reggel lázas készülődés, tevékenység vette kezdetét a Gyakorló udvarán. Rotyogni kezdtek a bográcsban a hagyományos népi fogások, az öregtarhonya, a krumplipaprikás, a slambuc, elvégezték a szülők és gyerekek az utolsó simításokat az idei kreatív feladaton, benépesültek a trambulinok és légvárak, elkészültek az első arcfestések, kancsóba kerültek a must első cseppjei és megkóstolhattuk az idei méztermést is. Tíz órakor útjára indultak az ünnepi díszbe öltöztetett lovas kocsik, hogy vidámságunkat, örömünket, jókedvünket megosszuk a város lakóival is. A 3. osztályosok hagyományőrző műsorát a nagyérdemű megtekinthette a zenepavilonnál és az iskola udvarán is.

A kreatív feladat elbírálásánál a háromtagú zsűrinek a szokásosnál is nehezebb dolga volt. Azt hittük, hogy a tavalyi állatbábok sikerét már nehéz lesz felülmúlni, de valamennyi csoportnak és osztálynak sikerült. Az idei kiírás szerint a csapatoknak Szarvas egy-egy nevezetességét kellett, szabadon választott anyagokból, egy minimum 1 méteres makett formájában megmintázniuk. A zsűri végül is salamoni döntést hozott, minden alkotás első díjat érdemelt. Mini-Szarvas makettjeink az elkövetkező hónapokban intézményünk közösségi tereit fogják díszíteni, illetve a róluk készült fényképek megtekinthetők lesznek a Tessedik Múzeum honlapján is.

A gasztronómiai zsűri sem volt könnyű helyzetben, hiszen remekebbnél remekebb terítékek, asztali kompozíciók és ízletesebbnél ízletesebb ételek versenyében kellett döntést hozniuk. Az eredménytől függetlenül minden csapat jóízűen fogyasztotta el a bográcsok tartalmát, melyet, ha nem is aszú borral, de musttal öblítettünk le.

A szülői közösség és az intézmény dolgozóinak példaszerű összefogása ebben az évben is egy remekül sikerült, minden résztvevő számára feledhetetlen élményeket adó rendezvényt eredményezett. A hagyományt pontosan egy év múlva, hasonlóan jó hangulatban kívánjuk folytatni.

„AZ ÖREGNEK ASZÚ BOR JÁR, GYEREKEKNEK MUST CSORDOGÁL.” MUSTOLÓ 2017-BEN IS!

Roszik Melinda szakvezető tanító

Képek megtekinthetők a www.gyakorloovi-suli.hu címen a MUSTOLÓ 2016 galériában…

Leave a Reply

Exit mobile version