Menu
in , ,

Ismerd meg szlovák gyökereidet!

2016. szeptember 25 és október 2 között iskolánkból 10 tanuló vehetett részt a „Poznaj svoje korene” – Škola v prírode „Ismerd meg gyökereidet” – Iskola a természetben programon a festői környezetben lévő szlovákiai Hronecben (Kisgaram).

Nagy izgalom és várakozás előzte meg a vasárnapi indulást. Voltak olyan tanulók, akik még soha nem voltak távol szüleiktől. Vonattal indultunk el a délelőtti órákban Csabacsűdről Budapestig a Keleti pályaudvarra. Onnan autóbusszal haladtunk tovább a célállomásra 6 másik magyarországi település (Pilisszentkereszt, Pilisszántó, Sárisáp, Héhalom, Nőtincs, Pitvaros) 53 szlovák nyelvet tanuló diákjával együtt. Az esti órákban érkeztünk Hronecbe, a Poniklec (Kökörcsin) szállóba, ahol már 7 szerbiai diák (Petrőcről), tanárnőjükkel együtt – ők szintén a IV. turnushoz tartoztak – vártak minket.

Az első este köszöntött minket a tábor főszervezője, Dr. Egyedné Baránek Ruženka, s már sok idő nem is maradt ismerkedésre, hiszen mindenki elfáradt az egész napos utazás során, így hamar pihenni tértünk.

Hétfőn reggel már kezdődtek is a tanítási órák. A 60 kisdiák négy csoportra szerveződött, s minden „osztálynak” lett egy új szlovákiai osztályfőnöke erre az egy hétre. Minden nap öt tanóra volt, ahol a tanítás szlovák nyelven folyt. A délutánok jelentették az igazi tábori hangulatot. Az animátorok nagyon jó programokat állítottak össze minden napra. Az első nap megalakultak a csapatok a tanórákon kívüli foglalkozásokra. Hétfőn egy kis sportvetélkedővel indult a délután, amit egy hosszú séta követett a közeli településre. Itt máris költhettünk zsebpénzünkből. Este a megalakult csapatok plakátot készítettek és megírták csatakiáltásukat, amit zárásként be is mutattak a többieknek.

Kedden az „iskola” után sportdélután volt, amit „opekačka” (sütögetés) követett, amikor is hangulatos tüzet raktak a tanárok, s mindenki sütögethetett magának kolbászt. Ezzel még nem volt vége a napnak, a hegyoldalban éjszakai játék volt.

A szerdai nap gyönyörű élményeket rejtegetett. Ebéd után a Králicei szoroshoz és vízeséshez kirándultunk. Az oda vezető út nem volt könnyű, viszont sokunk előtt leperegtek az ez idáig csak televízióban látott természetfilmek élő kockái.

A csütörtökön nem mondtunk csütörtököt. Ismét a sporté volt a főszerep, persze nem hétköznapi értelemben. Falat másztunk és kötélpályán csúsztunk.

A tanítás a pénteki napon fejeződött be. Délelőtt a tanulók az ottani osztályfőnökükkel készültek a búcsú órára. Itt bemutatták az egy hét alatt szerzett „tudományukat”. A végén a hroneci tanárok – Vilo, Iveta, Elena, …. – értékelték tanítványaik teljesítményét Közülünk Sztraka Martin és Szász Róbert aktivitását emelték ki. Délután azonban a magyarországi tanárok felé is bizonyítani illett, hogy mekkora tudásra tettek szert tanulóink. Következett a tesztírás. Értékelés után elmondhatjuk, szégyenkezésre nincs okunk, viszont az is bebizonyosodott, hogy sokat kell még tanulnunk szlovákból. Délután levegőzésképp ismét mozogtunk, sportoltunk, hegyi golfoztunk. Este a mindenki által várva várt diszkót is megtartották.

Szombaton egész napos kiránduláson vettünk részt a Magas-Tátrában. A látnivaló katartikus élményt nyújtott. (Beszéljenek erről a képek). Az elválás mindig fájdalmas, most sem volt másképp. Sok gyermek életében először volt külföldön, először lett szerelmes. A búcsúesten sokak szemébe könny szökött.

Vasárnap azonban örömmel ugrott mindenki szülei nyakába.

Köszönjük ezt az egy hetet iskolánknak. Köszönet illeti a Magyarországi Szlovákok Szövetségét, annak elnökasszonyát, aki évről évre fáradságot nem ismerve, nagy lelkesedéssel szervezi a tábort.

Hálás köszönetünket fejezzük ki továbbá a Csabacsűdi Szlovák Önkormányzatnak, akik lehetőségükhöz mérten nagyon sok mindenben támogatják iskolánkat, ebben az esetben az utunkat Budapestre és vissza, valamint csomagjaink szállítását vállalták.

Lestyan Katalin

Leave a Reply

Exit mobile version