Menu
in , ,

Óriásbábokkal tért vissza Bambi története

Felix Salten közel száz éve íródott, klasszikus meseregényének színpadi adaptációjával vette kezdetét a gyermekszínházi bérletes sorozat. Október 25-26-án az egri Harlekin Bábszínház a nagy érdeklődésre való tekintettel háromszor tűzte műsorral a Bambit, amit élőszereplőkkel és óriásbábok mozgatásával keltettek életre. A mesemusical érdekessége, hogy teljes mértékben társulati darabnak tekinthető, vagyis az alkotó, a tervező és a zeneszerző is a bábszínház tagjai közül került ki.

– Éry-Kovács András igazgató már a tavalyi évben felkért minket egy darab elkészítésére. Azt szerette volna, ha olyan alkotás születik, ami lírai, gyönyörű, tele van állatokkal, azért hogy a gyerekek érdeklődését fel tudjuk kelteni a mind a bábszínház, mind a történet iránt. Nehéz egy ismert művet színre vinni. Igyekeztünk a Disney-feldolgozástól függetleníteni magunkat, és egyenesen Felix Saltan írására koncentrálni. Az is nehezítette a dolgunkat, hogy egy nagy anyagot kellett egy órába sűríteni, hogy a legkisebbek is élvezhessék – osztja meg az élőzenés előadás születésének történetét Szűcs Réka rendező.

A történet valóban az 1942-ben készült animációs film kapcsán vált világhírűvé, amit Oscar-díjra is jelöltek. A siker egyik titka vélhetően, hogy a magas bükk-és juharfák közti védett zugban felcseperedő őzike története nem csupán egy bűbájos mese, a sorok között olvasva az élet nagy kérdéseibe is bevezeti a gyermekközönséget.

– Nagyon mély drámaisággal bír a musical. Láttatja, milyen emberi kegyetlenségnek teszik ki az erdei állatokat, ill. rávilágít az élet körforgására. Bambin keresztül a közönség megismeri a nehéz pillanatokat és a boldogság perceit is. A főhős ugyanis találkozik barátokkal és ellenségekkel egyaránt, vagyis akár a valóságban, jó és a rossz keveredik benne – világít rá a történet mélyebb rétegeire.

A mondanivaló mellett a bábszínház több egyedi vizuális megoldással és látványvilággal teremti meg a varázslatos mesevilágot. Mindemellett élő fuvolajáték és szinte egymást érő betétdalok – összesen tizenkettő – erősítik a hatást, amelyeket Zádori Szilárd álmodott meg.

– A Budapesti Operettszínházban dolgoztam öt éven keresztül, és csak musicaleket hallgattam – árulja el az alkotás folyamatáról a zeneszerző. Zeneszerzőkkel, karmesterekkel és korrepetitorokkal találkozhattam, rengeteg tudást szívtam magamba. Legközelebb egyébéként is a musical és az operett világa áll hozzám. Bennem vannak ezek a dallamok, bármihez nyúlik, előbb-utóbb musicalessé válik, ezért nem volt nehéz dolgom.

A keddi előadást nemcsak szarvasi gyerekek figyelték átszellemülten, hanem Kondorosról Gyomaendrődről és Mezőtúrról is érkeztek színházlátogatók. Két nap alatt összesen háromszor telt meg a Cervinus Teátrum nagyterme, vagyis közel ezer nézőhöz jutottak el Bambi kalandjai.

Leave a Reply

Exit mobile version