Menu
in , ,

Gyíkavató a Vajdában

Elérkezett a várva várt utolsó tanítási nap az őszi szünet előtt, a Gyíkavató napja. Hagyományainkhoz híven ezen a délelőttön a kilencedikesek teljes jogú tagjaivá válhatnak a gimnáziumnak. Mielőtt azonban letennék az esküjüket, több „fronton” is teljesíteniük kell.  Elsősorban a legfiatalabbak és a legidősebbek készülnek erre a napra nagy lelkesedéssel.

Idén sem volt ez másként, mivel a végzősök több előzetes feladattal bízták meg az újoncokat, melyekben az osztályok bizonyíthatták kreativitásukat, rátermettségüket. Készítettek zászlót, írtak dicsőítő ódát a tizenkettedikesekről, videoklipet forgattak, és nem utolsó sorban nagyon ötletes és szórakoztató koreográfiát állítottak össze a végzősök által összevágott zenei alapra. Ezek a feladatok nagyon jó lehetőséget teremtenek az osztályközösségek összekovácsolására, ami most is bebizonyosodott.

Az avató napján már kora reggel megtelt az iskola élettel. Érdekes módon a végzősök is időben megérkeztek és a kapuban várták a kis „gyíkokat”, akiknek nem a megszokott öltözetben kellett megjelenniük, hanem vicces jelmezekben. A délelőtti órák hamar elteltek, így megkezdődhetett a tornateremben az avatási szertartás az iskola összes diákja előtt. Sok mulatságos és nevettető feladatot oldottak meg az osztályok, volt, amit közösen, de a bátor önként jelentkezők egyénileg is szerepelhettek. A közönség tetszését legjobban az osztálytáncok bemutatásával érték el. A tornaterem többször is átváltozott mozi teremmé, és nagy derültséget váltott ki a diákságból az egyik feladat: kivetített gyerekkori képekről kellett beazonosítani a tanárokat. A program végén kiérdemelték a kilencedikesek, hogy letehessék esküjüket, melyben megfogadták, hogy tovább viszik a vajdás hagyományokat, és a végzősöket előre engedik a büfénél és a menzán.

Végezetül a 2016-s év „leggyíkabb” osztálya címet és a dobostortát a marcipán gyíkkal a 9. B. osztály nyerte el nagyon szoros küzdelemben. Gratulálunk a 9.C. és a 9.A. osztályoknak is, mert ők is kitettek magukért. Ők sem maradtak jutalom nélkül, az oklevél és az édesség mellett a Diákönkormányzat nevében minden kilencedikes osztály kapott egy pár ping-pong ütőt labdákkal. Az iskola Szülői Munkaközössége pedig egy újabb ping-pong asztallal lepte meg a diákságot, így már két asztalnál folyhatnak a csatározások a szünetekben.

Jó hangulatban, vidámságban telt el ez a nap, diákok és tanárok megérdemelten kezdhették meg a szintén várt őszi szünetet.

Molnárné Tóth Katalin / DÖK

Leave a Reply

Exit mobile version