Menu
in , ,

Iskola és egyesület megállapodásának köszönhetően kaphat erőre a birkózás Szarvason

Egy iskola és egy egyesület együttműködésének köszönhetően újra szélesebb körben lehet ismertebb a birkózás. A Benka Gyula Evangélikus Angol Két Tanítási Nyelvű Általános Iskolával kötött megállapodás értelmében az idei tanévben havonta egy-egy alkalommal birkózóedzésen vehet részt nyolcvan kisdiák, tájékoztatta a Newjságot Sükösd Attila edző, aki sietett leszögezni hogy itt elsősorban a birkózás alapjaival szeretnék megismertetni a diákokat.

– A mozgáskoordinációra és a készségfejlesztésre helyezünk nagy hangsúlyt. Ehhez a Benka iskolával történ megállapodás keretében kaptunk eszközöket. Ezáltal mintegy nyolcvan gyerek jár le hozzán az iskolaidőn belül. Azért kaptuk az eszközöket, hogy tudjuk a mozgásukat fejleszteni. Az első évben lényegében csak erről szól a birkózás. Szinte fogásokat sem tanulunk. Sok játékkal, sok készségfejlesztő feladattal olyan gyakorlatokat végzünk, hogy a gyerekek megszeressék a birkózást és minél jobban összerakjuk a mozgásukat – mondta a román és magyar színekben is többszörös országos bajnok Sükösd Attila.

Svédszekrényt, zsámolyt, köteleket kaptak. Az új edzőterembe is most költözhettek be. Az Evangélikus Ótemplom melletti polgári ház szuterénjében levő, korábban konditeremnek használt helyiséget csak ők használják, így nem kell minden edzés előtt lerakni, majd a végén felszedni a tatamit, ezért az nem törik, rongálódik annyira. Sikerült TRX-eket, mászókötelet, húzódzkodókat is beszerezni. Gumikötelek vásárlása van még tervben. Ha azokat sikerül, elégedett lesz az edző.

Sükösd Attila elmondása szerint 7 évtől egészen a felnőtt korig lehet űzni ezt a sportot. 10 éves kortól lehet versenyezni, de elkezdeni sem késő még akkor. Ő is 10 éves korában kezdett. Erdélyben született, majd 15 éves korában költöztek Magyarországra, így lehet az, hogy mindkét országban bajnok lett.

– Egyelőre a szülőket kell meggyőzni a birkózás jó oldaláról. Mit lát a szülő? El van törve a füle, küzdenek, lökdösik egymást, dobálják egymást. Azt szeretnénk nekik bebizonyítani, hogy nem így kezdődik a birkózás. Itt olyan nincs, amitől több szülő is tart, hogy letépik egymásról a ruhát – jegyezte meg a szarvasi birkózóedző.

Ottjártunkkor épp sorversenyekkel melegítettek a srácok, majd páros gyakorlatokkal folytatták. Szemmel láthatólag élvezték a gyakorlatokat a fiatalok.

Leave a Reply

Exit mobile version