Menu
in ,

Vecserka Csabacsűdön: Igyekeznek feleleveníteni és megőrizni minden értéket a múltból, átadni azt az utódoknak

“Szlovák őseink tradícióinak megőrzése céljából kerül megrendezésre” árulta el kérdésünkre Válkovszki Mihály, a Csabacsűdi Szlovák Kisebbségi Önkormányzat elnöke, a hagyományosan november második szombatjára időzített, immár intézményesített vecserkák életben tartásának okáról.

A téli időszakban a vecserkázás általános esti elfoglaltság volt. Magyarul nincs kifejezés, ami visszaadná jelentését, aztán az estézésben állapodunk meg a szlovák önkormányzat vezetőjével.

– A csabacsűdi szlovák közösség igyekszik feleleveníteni és megőrizni minden értéket a múltból, átadni azt az utódoknak. Ez nem könnyű feladat, különösképpen ebben a folyton megújuló világban – jelentette ki a szlovák önkormányzat vezetője.

A hagyományok feledése elleni küzdelmet 15. éve folytatják. Úgy néz ki, hogy a szélmalomharcban ilyenkor sikerül egy rövid tűzszünetet hirdetni, legalább erre a kis időre a szelet lecsendesíteni, hiszen a csabacsűdiek hívására az idén is eljöttek Csorvás, Mezőberény, Elek, Kardos, Kondoros, Örménykút, Szarvas, Telekgerendás, Kétsoprony települési szlovák önkormányzatainak képviselői. Sajnos közöttük nagyon kevés a fiatal, így az ilyen jellegű harc kimenetele kiszámítható, hacsak nem sikerül új frontot nyitni valahol, talán a virtuális térben.

– A szlovák népszokások tradíciója nagyon gazdag Csabacsűdön is. Vannak, melyek tudat alattiak, vannak melyeket őrzünk, ápolunk. Vannak szokások, tradíciók,melyek közösségi szokások minden szlovák közösség számára, és csaknem mindegyiknek van valamilyen specialitása a maga környezetében. Néhány közösségnek meg megvan a maga jellegzetessége. A tradíciók többnyire a régmúltból erednek. Ahogy változik az idő felütik fejüket újabb szokások, tradíciók is kiindulva a régiből. Sok esetben pedig új értelmet kapnak. a szokások, tradíciók megőrzése egyik legnagyobb feladatunk, hiszen része a népi kultúrának. Ezen a rendezvényünk is célunk bemutatni és őrizni a feledéstől a mi szokásainkat és tradícióinkat, melyek minden esetben kötődnek valamely ünnephez, időszakhoz, vagy az élethez – mondta megnyitójában Válkovszki Mihály.

Az eseményre az országos, a megyei és a térségi szlovák önkormányzatok képviselője is eljöttek. Fábri Judit, a Magyarországi Szlovákok Kulturális Intézete szarvasi régióvezetője örömét fejezte ki, hogy “a csabacsűdi kultúrház a rossz idő ellenére is megtelt”.

– Nekem ez azért olyan csodálatos, hogy ennyien ülünk itt, hiszen ez azt jelenti, hogy még vagyunk akik őrizzük a hagyományainkat, tradícióinkat. Mindenki emlékszik azokra a régi vecserkákra, amikor már a határban, a házakban és a tanyák körül is minden rendben volt, és minden este más és más szomszédnál találkoztunk a vecserkákon. Aki átélte, az szívében, lelkében őrzi ezeket a téli estéket – jelentette ki, majd búcsúzóul azt kívánta, hogy érezzék magukat nagyon jól, és beszélgessenek maguk között egy kicsit szlovákul.

Így is történt, beszélgettek, iszogattak, énekeltek, de előtte a baráti dalkörök fellépéseit tekinthették meg a vendégek egy kis szendvics, pogácsa és tea mellett. A kulturális műsort a Hársliget Óvoda ovisai, majd a Trefort Ágoston Általános Iskola citerásai kezdték, majd a vendégfellépők folytatták.

Leave a Reply

Exit mobile version