Menu
in , ,

Míg a darvak fent vonultak, a csabacsűdiek lent gurítottak 11-et

A gyakorlatlanabb szemű néző egy buli kedvéért összeálló masters rögbicsapatot vélhetett volna felismerni a Csabacsűdi GyLSE utolsó hazai mérkőzésének vendégeként kivonuló telekgerendási gárdában vasárnap délután. A két együttes a tabella két ellentétes végén állt a mérkőzés előtt, és a végére csak távolodtak egymástól. Nem egy ligában focizott a két együttes.

A 9. percben Bobvos Richárd jó 25-ről küldte kapura a labdát. Kis Tibor csak szemmel tudott tolni rajta, mellé is ment. Az első gólra még egy percet kellett várni. Egy baloldali szögletből a labda elment volna a kapu előtt keresztbe, de a védők addig tikitakiztak vele az ötösön belül, hogy Viszkok Gábor megunta, egy lábon átlépve bepöckölte közöttük a hálóba. 1:0.

Egy perc múlva Sándor János lőtt kapura jó húszról. Kis Tibor kapusnak itt sem volt esélye a beavatkozásra. 2-0.

Három percre rá Viszkok vitte az alapvonalig a labdát, ahonnan középre adta volna Enfrefalvi Eriknek. A kapus jól mozdult mozdult utána, de egy védő belenyúlt, így a labda Bobvos Richárd elé került, aki két méterről a hálóba továbbította. 3-0.

A 19. percben Kasik Márk szerzett labdát a saját térfelén. Levitte az alapvonalig, középre adta, ahol Endrefalvi érkezett. Ebben a helyzetben nem sokat tud tenni egy kapus. 4-0.

A félidő hátralevő része többnyire Endrefalvi kihagyott helyzeteiről és egy góljáról szólt. A félidő 5-0-ás hazai vezetéssel zárult.

A második játékrészben a vendégek szépíteni tudtak, de a félidő Kasik Márk gólja mellett Endrefalvi ötöséről lesz emlékezetes. A vége 11-1 lett.

Ezzel a győzelemmel a tabella élére ugrott a Csabacsűdi GyLSE.

Csabacsűdi GyLSE – Telekgerendási SC 11-1 (5-0)

Csabacsűdi GyLSE: Hudák Roland, András Attila Xavér, Bertók Gergő, Viszkok Csaba, Vaskor Csaba, Kiss Gábor, Kasik Márk, Sándor János, Viszkok Gábor, Endrefalvi Erik, Bobvos Richárd
Kispad: Sonkoly Lajos vezetőedző, Csere: Bárány Renátó

Gól: Viszkok Gábor (10’), Sándor János (11’), Bobvos Richárd (14’), Endrefalvi Erik (19’, 38’, 68’, 73’, 77’, 84’), Kasik Márk (47’)

Exit mobile version