in

Túzok Vándorkupa – pályázati felhívás

A Túzok Vándorkupa, a Körös-Maros Nemzeti Park Igazgatóság működési területén található olyan túzokos települések általános- és középiskolában tanuló diákok részére kiírt pályázat, mely felhívás célja a nyeremény kupa által, a túzok, mint fokozottan védett, kipusztulással fenyegetett madárfaj széles körű megismertetése, illetve, a fiatal generáció közvetlen természeti környezetének felfedezésére, megóvására való ösztönzése.

Pályázók köre:

A Körös-Maros Nemzeti Park területén található olyan települések általános- és középiskoláiban tanuló diákok pályázhatnak, mely települések határában túzokok élnek. Pályázni egyénileg lehet.

Ambrózfalva, Békéssámson, Bucsa, Csabacsűd, Csanádalberti, Csanádpalota, Dévaványa, Ecsegfalva, Fábiánsebestyén, Füzesgyarmat, Geszt, Gyomaendrőd, Hódmezővásárhely, Kardoskút, Kertéssziget, Királyhegyes, Körösladány, Körösnagyharsány, Makó, Mezőgyán, Mezőtúr, Nagyér, Nagyszénás, Sarkad, Sarkadkeresztúr, Szarvas, Szeghalom, Szentes, Tótkomlós, Túrkeve, Vésztő, Zsadány

Pályázat leírása:
Pályázni bármilyen képzőművészeti, irodalmi alkotással lehet, amely túzokkal kapcsolatos személyes élményt jelenít meg. A hangsúly a személyes élményszerzésen és annak a lehető legötletesebb, lehetőség szerint minél egyedibb módon történő bemutatásán van.

A pályázatokat a Körös-Maros Nemzeti Park Igazgatóság központjába szükséges eljuttatni személyesen vagy postai úton. (5540 Szarvas, Anna-liget 1.)

Beküldési határidő: 2017. április 20. (csütörtök) 12 óra.

A túzok megismerésében a Körös-Maros Nemzeti Park Igazgatóság munkatársai, előzetes egyeztetéssel bármely részterületen segítséget nyújtanak.

A beérkező pályamunkákat a Körös-Maros Nemzeti Park Igazgatóság munkatársaiból álló zsűri értékeli.

Eredményhirdetés: II. Túzokfesztivál, Réhelyi Látogatóközpont 2017. május 6.

A legjobb pályamunkákból kiállítás készül a Réhelyi Látogatóközpontban.

Pályázat nyereménye:

Az I. helyezett nyertes pályázó 1 éven keresztül birtokolja a Túzok Vándorkupát, mely a Körös-Maros Nemzeti Park Igazgatóság, a túzok, mint fokozottan védett madárfaj megismerésében, megjelenítésében, ezáltal népszerűsítésében, nyújtott kiemelkedő teljesítmény elismerésének rangos jele.

A nyertes és családja 1 teljes éven keresztül kedvezményesen látogathatja a KMNPI fogadó helyeit és részterületeit, illetve 1 alkalommal, szintén szabadon egy egész napos szervezett programon vehet részt osztályával a KMNPI szervezésében.

A pályázatban a nyertesen kívül további II. és III. helyezettek, illetve különdíjasok is értékelésre kerülnek, akik szintén értékes nyereményekben részesülnek.

A pályázattal kapcsolatban érdeklődni lehet:
Körös-Maros Nemzeti Park Igazgatóság
5540 Szarvas, Anna-liget 1.
Telefon/Fax: 66/313-855, 30/30-32-589
E-mail: kmnp@kmnp.hu

Míg a darvak fent vonultak, a csabacsűdiek lent gurítottak 11-et

Emberségből jeles: Küszöbön a Valahol Európában premierje