Menu
in ,

Mártonok mutatják az utat a novemberi sötétségben

Kialudtak a közvilágítás fényei vasárnap délután az Evangélikus Ótemplom környékén, hogy a Benkától induló lampionos felvonulásnak megfelelő atmoszférát teremtsenek. Az immár hetedik éve megrendezett Márton-napi felvonulás a templom falai között, Márton napjának legjellegzetesebb énekével, a “Ludasim, pajtásim, hol az én lúdjaim?” cíművel folytatódott, majd Lázár Zsolt esperes Máté Evangéliumának 5. fejezetéből vett két idézettel köszöntötte a gyerekeket és szüleiket.

Lámpást sem azért gyújtanak, hogy a véka alá tegyék, hanem lámpatartóba, hogy világítson mindenkinek a házában. (Máté 5:15)

Úgy ragyogjon a ti világosságotok az emberek előtt, hogy lássák jó cselekedeteiteket, és dicsőítsék a ti mennyei Atyátokat. (Máté 5:16)

– Márton napja az év legcsúnyább időszakában van. Személy szerint én mindig utáltam a novembert – vallotta be az esperes. – A november az sötét, a november az esős, a november az igazán hideg, ilyenkor kezdjük meg elővenni a télikabátot, és jön a tél. Nincsenek még karácsonyi fények, nincs még az a csodálatos adventi varázslat, ami be szokta tölteni a decembert, csak a sötét meg a hideg – mondta.

Ez neki az év mélypontja. Pontosabban ez volt, de már nem az. Évekkel ezelőtt a gyülekezetben rájöttek, hogy a sötét időszak tele van fényes napokkal, pillanatokkal, ami boldogsággal és örömmel töltheti meg ezt a komor hónapot is. Ilyenkor van Szent Márton születésnapja, ill. Luther Márton majd 500 éve ekkortájt szögezte ki pontjait a wittenbergi vár kapujára. A két Márton, az 1700 éve Savariában született Szent Márton és Luther Márton is azóta “mutatják az utat, ami Krisztushoz vezet”.

– Ezek a lámpások a jócselekedetet, valamint az igazságot szimbolizálják. Ez a két Márton a jócselekedetet és az igazságot mutatja meg a mi számunkra. Mindketten világítanak, mind a kettejük élete Jézusnak a világosságát hozza el a mi számunkra – fogalmazott Lázár Zsolt esperes.

Az esemény végén a Luther című benkás musicalből láthattak egy részletet padsorokat megtöltő gyerekek és szüleik, majd a szeretetszolgálat előtt egy kis szendviccsel és teával vendégelték meg őket a szervezők.

Leave a Reply

Exit mobile version