Menu
in , ,

Hegedűs Endre: A zene felemeli a lelket

Hegedűs Endre

Hegedűs Endre

“Mert tele vagyok szeretettel”, volt a Kossuth-és Liszt Ferenc-díjas zongoraművész magától értetődő válasza arra a kérdésre, hogy a világ minden táján adott koncertjei után miért mondott igent az ifjúsági bérletes hangverseny-sorozatra. Hegedűs Endre vallja, ha megosztja másokkal szeretetét, vagyis a klasszikus zenét, azzal ő maga is gyarapszik. Összességében tehát elismerte, némileg önző szempontok vezérelték, de mindeközben eljátszotta azokat a miniatűröket, amik hozzájárulhatnak a komolyzene felfedezéséhez.

November 11-én reggel a koncertkörút Békéscsabán kezdődött, a késő délelőtti órákban pedig a Cervinus Teátrumban folytatódott.

– Úgy gondolom, a zene felemeli a lelkünket – fogalmazza meg hitvallását. Egy olyan kincs, amit régen elporhadt zeneszerzők ránk hagytak kotta formájában, hogy ezeket mi újjáélesszük, kicsiszoljuk, és a saját lelkünkön keresztül ajándékozzuk oda a közönségnek, az ő szemük láttára. Ezért van jelentősége a hangfelvétel tökéletessé vált korában is a hangversenynek. A közönség vágyik arra, hogy jelen legyen, és hazavigye magával ezt az örömet.

A zongoraművész reálisan látja a fiatal korosztály zenei ízlését. Nem táplál hiú reményeket a tekintetben, hogy egy hangversenyélmény teljesen átformálja a gondolkodást, viszont azt szeretné, hogy a felnövekvő generáció „mindenevő” legyen. Ne csupán a média által sulykolt és egyedüli trendként elfogadott zenei stílusokkal ismerkedjen meg, hanem legyen fogékony a klasszikus értékekre is.

Véleménye szerint ugyanis egyre inkább kezdjük felejteni kultúránknak azokat a kincseit, amiért mások irigyelnek bennünket. Példaként említette Japánt, ahol több millió ember időt és pénzt nem sajnálva tanul klasszikus zenét, közülük pedig sokan tanulmányaik befejeztével Európába is elutaznak, hogy autentikus helyszíneken szívják magukba elődeink örökségét. Mindezek ellenére meggyőződése, hogy a zene „búvó patakként” utat talál az emberekhez, pl. olyan lelkes és odaadó közvetítők segítségével, akik ennek a célnak szentelik életüket.

A 60 perces hangverseny alatt a barokktól egészen a XX. század legnagyobb alakjaiig vezette be a közönséget a zongorairodalom nagyjaiba, miközben az elődadó hol kacagtató történeteket mesélt, hol pedig praktikus információkkal szolgált a Z generáció tagjai számára. Jó tanácsként pl. elmondta, tanulás közben érdemes Mozartot hallgatni. Tudományos kutatások támasztják ugyanis alá, hogy ilyenkor 30%-kal többet képes befogadni az agy ugyanannyi idő alatt, vagy gyorsabban tanulható meg az előírt tananyag.

A bérletes hangversenysorozat keretében egy héten belül további 14 fellépés vár rá, vagyis ezáltal több ezer emberhez juttatja el „Isten egyik szeretetnyelvét”.

Leave a Reply

Exit mobile version