Menu
in ,

Minden ami Szarvas: Esküvő Kiállításból összefogás Szarvasért

Dernovics Péter, Vörös Janka és Hodálik Pál

Dernovics Péter, Vörös Janka és Hodálik Pál

Tavasszal, egészen pontosan húsvétkor immár hatodik alkalommal rendezik meg a Rendezvény és Esküvő Kiállítást Szarvason. Ennek a prológjára került sor pénteken az Árpád Szálló kistermében, ahol Dernovics Péter ötletgazda várta a meghívottakat, majd gyorsan definiálta, mit is kell érteni a “Minden ami Szarvas” szlogen alatt.

– Ez egy összefogás, fiatal tehetségekért, sikeres vállalkozásokért, minőségi rendezvényekért, fejlődő turizmusért, Szarvasért, a Szarvasi Járásért, a megyéért és a régióért. Próbáljuk ezt úgy, hogy bemutatjuk régi értékeinket, meg azokat a tehetségeket, akiket eddig még nem fedeztünk fel, de látjuk azt, hogy nagyon-nagyon ügyesek. Őket “kihasználva” szeretnék ezt a régiót, ezt a megyét, ezt a járást és Szarvast még jobban kidomborítani, felhívni magunkra a figyelmet. Azt gondoljuk, hogyha az M44-es elkészül, márpedig a legfrissebb hírek alapján tényleg ott tartunk, hogy hála Istennek, elkészül, akkor muszáj kihasználnunk az összes erőnket és tehetségünket, hogy még több embert vonzzunk ebbe a térségbe, ne csak nyáron, ne csak szezonban, hanem próbáljuk ezt meg az év tizenkét hónapjában, januártól decemberig – mondta az ötletgazda.

Hodálik Pál alpolgármester köszöntőjében kiemelte, mindaz, amit a rendezvény, illetve maga a “Minden ami Szarvas” védjegy képvisel, nagyon fontos Szarvas életében, hiszen a város számára nagyon fontosak a helyi tehetségek, értékek képviselete. A város is mellé áll a helyi rendezvényekben, ami a költségvetésben, pontosabban a Cervinus Teátrum költségvetésén belül hamarosan látható lesz.

– Partnerek vagyunk mindenben, amiben úgy gondoljátok, hogy segíthetünk – biztosította az ötletgazdát köszöntőjének zárásaként.

Az esemény egy nyilvános énekpróbával folytatódott. Ezen Vörös Janka énekesnő és a Szlovák Általános Iskola Sindel Csilla vezette kórusa mutatta meg, hogy az, amit több száz kilométerre egymástól próbálnak már szeptember óta, – a Queen Somebody To Love című száma, – hogy állt össze. Vörös Janka volt az idei és lesz a jövő évi rendezvény hangja.

Vörös Janka “szinte már hazajár Szarvasra”. Az énekesnő örömét fejezte ki, hogy ismét felléphet nálunk. A tavaszi ittlétét nagyon élvezte. Hangsúlyozta, hogy még sohasem volt ennyire pozitív benyomása a szervezőkről, a helyszínről, a közreműködőkről, a helyiek vendégszeretetéről, mint itt. Mindenki mosolyog egymásra mindenki törődik egymással, mondta. Ő hangszerelte a daloknak a kórusra írt kivonatát, amiből a rendezvény elején már ízelítőt is kaptak a meghívottak.

Nem az ő és a szlovákos énekkar kettőse volt az egyetlen zenés betét a köszöntők között. Fellépett még Valach Klaudia, aki az “A csitári hegyek alatt” című dalt a Punnany Massif – Másfél Hete számát énekelte ugyanarra a zenei alapra. A későbbiekben fellépett Mulholland Sadie is, akit elkísért a Flyers Zenekar is. Igaz, ők most csak a kanapéról nyújtottak lelki támogatást Sadie-nek. Mindannyian a Vajda Péter Evangélikus Gimnázium tanulói.

A VI. Rendezvény és Esküvő Kiállítás április 15-16-án, húsvétkor, egy új helyszínnel kiegészülve lesz megtartva. A tervek szerint a Fő téri iskola előtt egy fesztiválsátrat állítanak, aminek az az egyik célja, hogy Klaudiát, Sadie-t és a többi szarvasi tehetséget nagyobb színpadon is meg tudják hallgatni. Nem mellékesen itt egésznapos programokkal, gyerekprogramokkal, koncertekkel, Szarvasra jellemző kulináris és helyi értékek bemutatásával várják az érdeklődőket.

Míg kint a koncertek, ill. a gasztrokulturális események zajlanak majd, az Árpád Szálló dísztermében kétkörös ruhabemutatót terveznek. Ehhez már 16. életévüket betöltött lányokat és fiúkat keresnek, amire jelentkezni január 31-ig a mindenamiszarvas.hu

oldalon lehet. A casting február 17-én a Liget Wellness Hotelben lesz. Szigorúan szakmai zsűri, a Minden ami Szarvas tagjai, fodrászok, ruhakészítők, sminkesek, fogják eldönteni, hogy ki az a kilenc lány és fiú, akik részt vehetnek a bemutatón. A tizediket a Facebookon szavazók választják majd ki.

Tavasszal sem ér véget a Minden ami Szarvas. Tervben van, hogy a nyári színházi szezonban a Vers a víz felett sorozatba becsatlakozzanak. Itt három eseménnyel szeretnének megjelenni.

A mindenamiszarvas.hu oldalt 26 partnerrel indították el pénteken. Az összefogásra jellemző, hogy az egyszemélyes kozmetikai vállalkozás mellett elfér a több tízmilliárdos cég is. Célja, hogy kidomborítsák, “hogy igenis, Szarvas a legszebb hely”, itt mindent megtalál az, aki pihenni, turistáskodni jön, de akár az esküvőjét is megrendezheti itt, minden adott hozzá.

Leave a Reply

Exit mobile version